Oké,
szóval előre meg utólag is bocsánatot kérek.
Legutóbbi
bejegyzésemben azt ígértem, hogy még a nyár végén írok és teszek fel új részt
az "Egy párduc vére" c. történetemből, de ebből sajnos nem lett
semmi.
Utálom,
hogy így van, de egyre kevesebb ambícióm meg időm van ezzel foglalkozni.
Valószínűleg életem műve lesz, ha egyszer rászánom magam a befejezésre, de hogy
addig mikor jutok el, az tényleg k*rvajó kérdés.
És
ugye szokás szerint az egyetem mellett nincs is időm ezzel pepecselni. Nem
tudom ki találta ki, hogy ahogy a félévek múlnak úgy lesz egyre egyszerűbb a
képzés, mert esküszöm többet szívok most kevesebb tárggyal, mint ezelőtt. Nem
ééértem, de komolyan. Na meg a másik fő ok, hogy órák után miért nincs erre
időm: elkezdtem a jogsit. Ideje volt már így 21 évesen, erre én is rájöttem, és
most egy hétből 3 éjszakát el is vesz ez tőlem. Szóval annyira nem élvezem most
az életem, de ezen is túl kell egyszer esni. Ha más képes rá, csak megy nekem
is. Legalábbis eddig nem voltam analfabéta semmihez sem. Szurkolok, hogy most
se legyek az.
Tényleg
sajnálom, tudom, hogy van olyan, aki már olvasná a folytatást, de nyomás alatt
úgyse teljesítek jól, és eleve a magam kedvéért kezdtem el leírni a
történetemet, szóval nem fogok összecsapni valamit, csakhogy legyen min
csámcsognia az éhezőknek. Igazán írni úgyis akkor tudok, ha a kedvem meg az
ihletem is megvan hozzá, és most épp nem ez a szenvedélyem tölti ki a
gondolataim nagyobbik részét. Tudom, túl szeszélyes vagyok, lehet a
csillagjegyem átka, vagy ilyen elfuserált vagyok alapból, de nálam ez már csak
így megy, túl makacs vagyok ahhoz, hogy olyat csináljak, amihez épp nincs
hangulatom. Oké van ez alól kivétel, de hát amíg az ember tanul, ez már csak
így megy.
Szóval:
egyszer valamikor a közel, de valószínűbb hogy távoli jövőben haladni fogok
ezzel, sőt, talán megszáll valami és mint a kezdet kezdetén, ontom magamból a
fejezeteket, de addig senki se számoljon velem. Most még azt sem mondom, hogy a
téli szünetben, vagy a nyáron hozok valamit, mert lassan a szakdolgozatomra
kell készülni, és tekintettel arra, hogy bármit és bárkit képes vagyok
félredobni a cél elérése érdekében, így jobb ha nem ígérgetek.
Legalább
senki sem vár hiába. Ki tudja, talán a történetünk úgy ér véget, hogy sok-sok
év múlva majd kezemben tartom az általam már tökéletesnek ítélt "Egy
párduc vére" példányomat - valószínűleg saját pénzen csináltatom meg, mert
úgy senki sem nyúl bele, meg amúgy sem érdekel az írói karrier, és ha határidőre
kéne dolgoznom a folytatáson, tuti gumiszobában végezném - és a hű
követőimnek/érdeklődőimnek küldenék egy-egy példányt, hogy végre láthassa Tiff
és Raazel sorsának alakulását. Aztán megszülném "Az érintés ára"
befejezését is.
Esküszöm,
a bakancslistám kiemelkedő helyét foglalja el, hogy ezeket egyszer
megcsináljam. De a világon annyi minden van, amivel még foglalkozni akarok, nem
tudom megállni, hogy ne próbálkozzam egyéb újdonságokkal. Élni is kell, nem
csak álmodni más életéről, és papírra vetni azt. Főleg az én koromban :D
Aztán
meg, a világháló tele jobbnál jobb amatőr bloggerekkel, akik hasonló
történeteken dolgoznak, úgyhogy ajánlom, egyelőre nézzetek szét köztük. Csak ne
azok olvasótáborát gyarapítsátok, akik OneDirection mániában szenvednek...
Bevallom, van egy facebook csoport ahol lehet blogot népszerűsíteni, és én ott
szoktam csemegézni, ha van időm, hogy milyen újdonságok vannak, de esküszöm, na
AZ MOST EGY BORZALOM. Még csak nem is azért, mert ezek a szerencsétlenek képzik
a férfi ideált (Harry és társai), de amilyen helyesírással, meg eleve amilyen
"kiemelkedő" szókinccsel vannak ezek a történetek megáldva...
Siralmas. De lévén, tinédzserekről van szó, na meg manapság a chatnyelv a
nyerő, nem is lepődöm meg. Így is van olyan, a saját környezetemben, aki nem
érti meg amit mondok, mert szerinte külföldi szavakat használok... Persze a
dolog megoldása az, hogy én szoktam könyvet kinyitni, nem csak pornómagazint,
és olyan családból származom, ahol a szülők próbálnak minél nagyobb szókincset
átadni az utódoknak. Na mind1...
Nem
az egyéni véleményem a lényeg, azt úgyis hangoztatom a karaktereimen keresztül.
Várjatok
nyugalommal, és egyszer meglepek mindenkit. Addig meg szimplán
helyzetjelentésre használom a blogot, hogy tudjátok, igen, még élek, és nem
feledkeztem el senkiről sem!
XoXo