Nyolcadik fejezet
Egy sötét lyukban voltam, egyedül saját lihegésem törte meg a terem csendjét. Ügyetlenül kúsztam a földön, valami kiszögellést, repedést, sarkot, akármit keresve, de olyan volt, mintha csak a padló lenne alattam, mellettem, s fölöttem légüres tér, az örök éjszaka.
Rátámaszkodtam a kezemre, testsúlyomat próbáltam áthelyezni, mikor felemelkedtem a helyemről. Akár, ha héliummal töltött ballon lennék, egyre feljebb és feljebb emelkedtem, míg arcom át nem hatolt a feketeségen, kibukkanva egy teljesen más környezetben.
Egy test melegét éreztem a gerincemen, ölelése ismerős volt, vérperzselő és ugyanakkor hűvös, nyugtató.
- Mindig sikerül bajba kerülnöd, mi corazon – édes, simulékony hangja borzongatta idegrendszerem.
- Nem direkt csinálom – feleltem vontatottan – Tudod, szeretem mikor spanyolul kedveskedsz nekem. Nem mindig vagyok benne biztos, mit jelent a kifejezés, mely elhagyja ajkaid, de akármi is legyen, jól hangzik. Tetszik. – álmodozva fordultam meg karjaiban, hozzásimultam mellkasához.
- Más nem tetszik? – morogta, ujjaival a hajamba túrt, finoman simogatva érzékeny fejbőrömet.
Arcom beledörgöltem feszes, izmos felsőtestébe, mielőtt választ adtam volna a feltett kérdésre.
- De igen – felpillantottam érdeklődő tekintetébe, azokkal a ragyogó szemekkel úgy nézett rám, mintha képes lenne velük áthatolni testemen, bőröm, csontszerkezetem, belső szerveim anyagán, hogy közvetlen a szívemből, a lelkemből olvassa ki a választ – Te is tetszel.
Helyeslően morgott, szerettem volna, ha megcsókol, de kelletlenül kihúzta kezét tincseim közül, lassan elhátrált, míg olyan három méteres távolságra nem került tőlem. Kezem ökölbe szorult, utána akartam vetni magam, de akkor hatalmas, hártyás szárnyak törtek elő a háta mögül.
A denevérekére emlékeztetett, csontos vázuk mélyvörösben pompázott, közepüktől kifelé haladva egyre sötétedett a szín, míg össze nem olvadtak a redők opál feketeségével. Lehet undorítania kéne, én azonban még nagyobb vágyat éreztem, hogy odarohanhassak hozzá, és megérinthessem teste tartozékait. Haja és szárnyai együtt csillogtak a felkelő nap sugaraiban, kék, zöld, piros pontok villództak körülötte.
Szívem megtelt gyermeki csodálattal, a lelkem repesett, amiért ilyen nem mindennapi látványban részesülhetek.
„Enyém” súgta egy hang a fülembe. Megölök minden nőt, aki csak ránézvén megkívánja. Hozzám tartozik.
Mielőtt még felrepült volna a levegőbe, gyorsan elraktároztam teste szépségét, hogy alkalomadtán elővehessem emlékeim közül, és kedvemre gyönyörködhessek benne.
- Én mindig ott leszek neked, hogy megmentselek. Elviselem a neked szánt fájdalmat, és elpusztítom, aki kezet emel rád. Az enyém vagy. – mintha csak a saját gondolataimat visszhangozná…
Zihálva ébredtem, arcomról jéghideg víz csepegett. A kendőt levették rólam, de még így is beletelt egy pillanatba, míg betájoltam magam. Felsőm hozzátapadt a bőrömhöz, szinte jeges volt az is. Először homályos volt minden, de vizenyős tekintetem lassan kitisztult, és szemügyre vehettem a helyiséget. Sötét és kopott falak, a távoli sarokban láncok lógtak.
Ne pánikolj! Nyugalom.
Aztán megláttam egy ismerős, vékony arcot. Jack hajolt elém, bensőmben harag gyúlt, amiért korábban belém fecskendezett valamit. A férfi arrébb hajította a kiürült vödröt, és leült egy fazsámolyra előttem. Észrevettem, hogy a kezem még mindig össze van ragasztva a szék támlája mögött.
- Beszélhetsz – mondta.
- Mit akar tőlem? Miért hoztak ide? És mi a fenéért kellett elaltatnia? – vádló hangom fájón harsogott a fülemben, de nem érdekelt, hogy megbüntet-e, amiért ilyen hangsúllyal beszélek vele. Ki akartam jutni.
- A főnökünk akar téged – hallatszódott egy érdes, ismeretlen hang.
Balra fordítottam a fejem, egy férfi napszítta szőke hajjal, barna szemekkel, orrát átszelő vágott sebhellyel közeledett Jackkel alkotott párosom felé. Némi gondolkodás után rájöttem, hogy korábban őt hallottam odakinn beszélni. Valami olyasmit mondott akkor, hogy kellemetlen hatásai lesznek a dolognak.
Milyen dolognak?
A folyadék a fecskendőben!
A véráramomba juttattak egy olyan anyagot, amiről nem is tudják pontosan, hogy mi a hatása? Azon kívül, hogy kiüt egy orrszarvút is. Mondhatom, ez aztán igazán fantasztikus. Mindig is kísérleti nyúl akartam lenni, hát most megkapom.
- Ki a főnökük? Egyáltalán kik maguk? – szegeztem a kérdést az újonnan érkezettnek. Beszédesebbnek tűnt, mint Jack barátom.
- Az, hogy kik vagyunk, nem tartozik rád. A főnökkel pedig nemsokára te is találkozhatsz. Személyesen. – ördögi kunkor jelent meg szája szegletében, kezdtem úgy érezni, hogy jobb, ha a főnökük (bárki is legyen) kicsivel jobban siet.
Vagy Raazel.
Ez az újabb álom… Raazel biztosan keresni fog, efelől nem volt kétségem. Csak abban nem voltam biztos, hogy kibírom-e azt az időt, amíg rám talál. A férfi olyan leplezetlen gyűlölettel nézett rám, hogy tudtam, előbb vagy utóbb véget ér a türelme. Inkább előbb, mint utóbb.
- És most várunk – jelentette ki a szőke, és ránézett az órájára. – Szívesen elszórakoznék veled, de sajnos nem lehet. Nem akarom a bőrömet a falon viszontlátni, habár igazán finomnak tűnsz. Fogadok, hogy a bőröd tényleg olyan hamvas, mint amilyennek látszik. Igazán megnézném, ahogy bíbor véred végigcsorog azon a puha husikádon – kacagott fülsértően. Ínyem szemcsék karcolták, vízcseppek gördültek a számba, vízcseppek, melyek egybeolvadtak a kosszal, és bele sem akartam gondolni, hogy még mi mindennel.
- Hagyd békén a lányt, Seth – állt fel Jack, szemem elől eltakarva a kilátást. – Ha nem tudsz a seggeden maradni, akkor tűnés kifelé. Nincs itt rád szükség, inkább figyelj az útra odakinn.
- Nem te vagy a főnök – köpött egyet a földre. A gyomrom felbolydult, egyre erősödő hányinger akarta átvenni fölöttem az uralmat, de a kellemetlen érzést vissza tuszakoltam elmém egyik leghátsó zugába. Fontosabb, hogy észnél maradjak, a gyomorideggel küszködve viszont nem fog menni.
- Lehet, hogy nem én vagyok a főnök. De – mind a 190 centijével a szőke fölé tornyosult, hátborzongató hanghordozását hallva én már rég árkon-bokron túl lettem volna. – Erősebb vagyok nálad, és ha úgy látom, hogy nem követed a megbeszélt tervet, akkor egyszerűen megszabadulok tőled. Utoljára mondom. Kifelé!
- Cseszd meg – ha pillantással ölni lehetne, Jack már a földre puffanva görcsösen vergődne, míg a felszabadító halál el nem jön, és megkíméli a további kínlódástól. Szerencse, hogy a kölyöknek nincs ilyen képessége. Végül dúlva-fúlva, óriási csinnadrattát hagyva maga mögött kicsörtetett a szobából, az ajtót hangosan becsapta maga után.
Mint egy nagyra nőtt gyerek.
Figyeltem, ahogy Jack válla megereszkedik, érezhetően nagy súly került le a válláról. Egy ideig ugyanott ácsorgott, majd visszaült a helyére, arcát hosszú ujjai közé fektetve. Nem tudtam, mit csinál, nem tűnt depressziós alkatnak, aki majd most nekipityeredik itt nekem, mert egy hülye kölyök az idegeire megy. Valami célja biztos volt, de ha a válasz az orrom előtt is lebegett, én nem vettem észre.
Talán fejbe kéne csapnia, és akkor leesik, hogy mi van.
Amíg Jack összegubózódva lézengett, én ismét megpróbálkoztam a szigetelőszalag szétszedésével. Alvás után a karom teljesen elgémberedett, lezsibbadt, alig tudtam megmozdítani, és még így is fájdalmat okozott, mikor a vérkeringésem újraindult. A számba haraptam, hogy elfojtsak egy feltörni készülő sikkantást. Nem akartam, hogy Jack észre vegye, miben mesterkedem. Addig jó, amíg ott és úgy marad, ahogy most is van.
Hiába vacakoltam, a szalag továbbra is piócaként tapadt a csuklómra.
Kéne egy olló. Vagy csavarhúzó. Vagy…
Hoppá. Hiszen van nekem karmom, csak elő kell teremtenem. De most nincs fa a közelemben, és épp halálveszély sem fenyeget. Megmakacsoltam az állam, szorosan lezártam a szemem, és jobb híján magam elé képzeltem az érzést, a bénító félelmet. Zuhanok, rettegésben fetrengve, szorongva, nyugtalanul… Erőt vettem magamon, megfeszült az arcom, ahogy kieveztem a fejem fölött összecsapni készülő habokból.
Sikerült.
Éles karmaim karcolták a bőröm, az összekötözött kezem miatt nem volt elég hely arra, hogy ne sértsem meg magamat. Nem érdekelt. Tépőfogaim megint alig fértek el a számban, a szoba ismeretlen szagai fojtogatólak hatottak megtépázott idegeimre. Legszívesebben egy mozdulattal széttéptem volna a fogva tartó műanyagot, de továbbra sem verhettem fel Jacket. Észrevétlennek kell maradnom.
Nem vagyok ostoba, biztos, hogy ő sem közönséges ember, ha feleannyira veszélyes, mint a merénylőm a Maggiesből, már az is elég ahhoz, hogy engem legyűrjön.
Óvatosan beleszúrtam egyik karmom hegyét bal csuklóm felett az anyagba, lassan, türelmesen mélyítgettem, tágítgattam a lyukat, hogy majd könnyebb legyen levenni. Az se baj, ha nem tudom leszedni magamról, csak a két karom váljon el egymástól.
Raazel igazán haladhatna.
Jack felpattant, felborította a zsámolyt, ahogy odasiettet az ajtóhoz. Résnyire kinyitotta, láttam, ahogy szeme összeszűkül, majd halkan visszazárta. Odarohant a másik oldalon lévő asztalhoz, amire eddig fel sem figyeltem, olyannyira lefoglalt a szabadulásom.
Nagy választék állt rendelkezésére, volt ott félautomata fegyver, vadászpuska, éles kés, de annyi, amennyi egy hadseregnek is elég lett volna. Mintha kiraboltak volna egy egész fegyverkereskedést.
Hogy a fenébe nem vettem én azokat észre, mikor már szinte kiszúrják az ember szemét? Míg be volt kötve a szemem, bármikor lepuffanthattak volna, és az egész csak akkor tűnt volna fel, mikor már késő.
Felvett egy tizenöt centis kést, majd rám nézett. Nyirkos tenyeremet még inkább elöntötte az izzadtság, már nem érdekelt, hogy észreveszi-e amit a szék mögött ügyködök, csak ki akartam szabadulni. Odalépett hozzám, már teljes erőből rángattam a ragasztószalagot, éreztem, ahogy a kis lyuk továbbhasad, és elválik egymástól a két rész.
Ijedten jobbra fordultam, s Jack is követte mozdulatom.
Mi ez a hang?
Valami robaj. Mennydörgés? Vagy vonat? Mindjárt ránk zuhan egy eltérített repülőgép az összes pórul járt utasával?
Bármi is legyen, egyre hangosabb lett…
Halk csilingelő hangot lehetett hallani, mintha szélcsengő szólalt volna meg. Körülnéztem a teremben, a puskába szánt töltények ugráltak és egymáshoz ütődtek az asztalon.
- Mi a franc? – szakadt egy kiáltás az égbe, a hang valószínűleg a szöszitől származott.
Jack mély levegőt vett, mikor a hőmérséklet hirtelen vagy húsz fokot esett. Mostanra a hang ordítássá változott, és az egész faház vadul rázkódni kezdett. A szarufáról, mint finom hóesés, úgy hullott lefelé a por. A ház bejárati ajtaja kivágódott, a csattanásból ítélve a reteszek is leszakadtak róla. Az egész épület vészesen imbolygott, a gerendák és deszkák panaszosan recsegtek-ropogtak.
Kint dulakodtak, Seth hörgéséből, és szörcsögéséből ítélve ő állt vesztésre. Köhögött, úgy tűnt, a tüdeje megtelt vérrel és már csak az utolsókat rúgja.
Ismét rettegés markolt a szívembe, nem tudtam miféle fenevad szabadult be a házba. Az eszemmel tudtam, hogy az illető miattam van itt, és ki akar szabadítani, de a testem nem hallgatott rá, vadul rázkódtam én is, mint előzőleg az épület egésze.
Hangos léptekkel közeledett az ajtó felé, mikor elérte, a sarok alatti kis rés megtelt sötétséggel, csak két vékony sugárban hatolt beljebb az előszoba világítása, a por táncolt a felkavarodott légáramlatban.
Hatalmas düh jeges áramlata rázta meg a fadarabot, kivágódott, s az ajtóban ott állt Raazel, a levegő örvénylett körülötte. Bosszút, fenyegetést, és a halál ígéretét sugározta. Magamon éreztem tekintetét, majd olyan hangos csatakiáltás hangzott fel, hogy a fülem is belefájdult.
Villámgyors mozdulattal Jackre támadt, megragadta, és nekihajította az ajtónak. A férfi meg sem lepődött, viszonzásul behúzott egyet Raazel állába alulról. Elszántan küzdöttek egymással, néha a falhoz csapódtak, betörtek egy ablakot és összetörtek egy asztalt. Jacknél ott volt a kés, és Raazelnél is volt fegyver, ők mégis puszta kézzel verekedtek. Arcuk megfeszült, szájuk vicsorgott, hatalmas testük adott és kapott is a küzdelemben.
Nem akartam odanézni, de képtelen voltam elfordítani a tekintetem. Ügyetlenül helyezkedtem, majd átkulcsoltam felhúzott térdemet.
Végül Jacknek eszébe jutott a méretes kés, megragadta és hátulról Raazel hátára ugrott. Ő lerázta magáról, és elhajította a testét. A férfi a szoba másik végében, összecsavarodott végtagokkal ért földet.
Kábultan próbált felállni. Vér csorgott végig arcán.
Akkor, már megint, mint az éjszemű támadómnak, az ő sebei is elkezdtek gyógyulni. Raazel hatalmasat rúgott Jack testébe, de az nem lassult le. Mégis képes volt annyi időre távol tartani magától a férfit, hogy odajöjjön hozzám és a vállamnál fogva megrázzon.
- Tiff! Azonnal rohanj kifelé! – ennyit mondott, mielőtt Jack megragadta és megint egymással kezdtek viaskodni.
Feltápászkodtam, a szívem azzal fenyegetett, hogy kiugrik a legközelebbi ablakon. Átrohantam a kirobbant ajtón, a másik szobában megtaláltam Seth holttestét. Jól gondoltam, volt egy hatalmas lyuk a mellkasában, de nem puska ütötte, inkább mintha valaki puszta kézzel nyúlt volna oda, hogy kitépje a szívét.
Eszembe jutott a vörös maszat Raazel öklén, mikor bevert egyet Jacknek, de nem gondoltam, hogy ilyen drasztikus módon került oda az a vér. A gyomrom ismételten felkavarodott, tartalma kezdett felfelé liftezni nyelőcsövemen, de sikerült leállítanom az önkéntelen ingert.
Még ne most.
Esetlenül botladoztam a kijárat felé, mikor kiértem a friss levegőre, tele szívtam vele a tüdőm. Jól esett, megnyugtatott, lecsendesített. Még nincs vége, tudtam, nem hagyhatom itt a testőröm, de keresnem kell valami menekülési útvonalat, hogy felszívódhassunk, ha egyszer kijut.
Mert ki fog jönni, biztos voltam benne.
Én talán nem bírnék el Jackkel, de Raazelnek menni fog. Hittem benne, és ebben senki sem ingathatott meg.
Vicsorgást hallottam, jobbra fordulva két pitbullal találtam szembe magam. Nagyszerű, valaki elengedte őket, de a bent folyó küzdelem hangjait hallván nem akaródzott nekik bemenni. Helyette kint maradtak, én meg sikeresen beléjük futottam.
Lassan hátráltam, megbotolva valamiben majdnem padlót fogtam. Azt hittem az a hintaszék az, amibe Jack ültetett, mikor a fejemre kötözte a kendőt. De ez puhább volt, nem olyan tapintású, mint amilyennek egy masszív szék lábának lennie kéne.
Most sem akartam odanézni, de megembereltem magam, és fél szemem a kutyákon tartva, arrébb hajlítottam a nyakam.
Egy csimbókos hajú férfi, rászáradt vérrel, arcát nem tudtam kivenni, mert oda is jutott a folyadékból. Be volt törve a feje, homloksebéből ömlött a vér, szétfolyt az egész verandán, és a fa magába szívta. Tekintetemmel követtem útját, egész a kutyákig elfolyt vörössége, az egyik pitbull fejét lehajtva nyalogatta a padlót.
Fúj!
Már nem voltam képes visszafojtani, kezem a számra szorítva rohantam a korláthoz, arcom átbújtatva felette engedtem a szükségnek, és öntöztem meg a lenti bokrot. Addig öklendeztem, míg már csak epe jött fel a torkomon, mire gyomrom viszonylagosan lenyugodott, reszketve feltápászkodtam, és kezemmel megtöröltem a szám.
Nem valami nőies, de tojok az illemre.
A kutyák morogtak mögöttem, megpördültem és akkor pisztolylövés durrant. Az állatok a bejárat felé fordították fejük, az egyik, pofáján a vér maradékával, előrébb merészkedett.
A nyílásban Raazel sötét feje bukkant fel, szívem nagyot ugrott, hogy életben láthatom. A kutya nekiugrott a bokájának, Raazel letépte a lábáról, másik kezével az arca felé vetődő pitbullt állította meg.
A segítségére siettem volna, de akkor egy másik alak körvonalait pillantottam meg. Jack teste egyszerűen kiköpte magából a golyót, és elkezdett összeforrni. Ahogy Raazel háta felé közeledett, egy kést húzott elő. Egy másikat, ennek pengéje hajlított volt, és rövidebb, de ugyanolyan fenyegető, mint az előzőé.
- Fuss! – parancsolta Raazel, tovább hadakozott az állatokkal, és nem vette észre a háta mögül érkező veszélyt.
Egy fenét.
Szememmel körbepásztáztam a helyet, és pillantásom megakadt egy eldobott kalapácson, odadobva a sarokba. Felemeltem, szorosan ráfontam az ujjaim, teszteltem súlyát.
Rátámadtam vele Jackre, épp akkor, mikor Raazel elvesztette az egyensúlyát, és hanyatt esett. Magasba emeltem a kalapácsot, és összeszedtem minden maradék erőmet, hatalmas ütést mérve a férfi fejére. Halottam, hogy betört a koponyája, és láttam a kicsorduló vért.
Ekkor az egyik kutya megfordult, és beleharapott a combomba.
Felsikoltottam, ahogy az éles fogak a húsomba martak, Raazel letaszította magáról Jack testét, és talpra ugrott. Látta, hogy egyikőjük rám ugrott, és beleharapott a combomba. Az állat megpróbált a földre rántani, hogy átharaphassa a torkom. Raazel előrelendült, de hirtelen megtorpant. Valószínűleg rájött, ha lerántja rólam a kutyát, az jó eséllyel kiharap egy darabot a húsomból.
A másik kutya még mindig ott csüngött a saját lábán, lerántotta és odahajította ahhoz, amelyik a combomat tartotta a fogai közt. Sikerült vele leütnie az állatot rólam, és a két vérszomjas fenevad egymás ellen fordult.
Raazel odaszaladt hozzám, mikor látta, hogy összeesem. Nem voltam képes tovább megtartani a súlyom, az adrenalin löket, ami eddig hajtott, mostanra nyomtalanul felszívódott.
- Tiff…
Balról halk morgás hallatszódott.
Mindketten odanéztünk, az életben maradt pitbull közeledett felénk. Véres volt, és nagyon dühös. Raazel nem tétovázott, kihúzta egyik tőrét, és leguggolt.
- Gyere te büdös dög, gyere csak – mondta, hangjában a visszafojtott indulattal. – Na, mi lesz?
A kutya körözni kezdett körülöttünk, és éreztem, hogy engem néz. Valamilyen oknál fogva engem akart. Talán ízlett neki a kóstoló, vagy, mert annyira véreztem. Raazel, karját szélesre tárva, a kutyával együtt mozgott. A férfi hangja dühösen csengett.
- Őt akarod? Akkor gyere, és győzz le.
A kutya felugrott, Raazel pedig összehúzta magát, és tőrét beledöfte az állat hasába, így az élettelenül zuhant a földre. A férfi nem húzta ki belőle a tőrt, inkább odamászott hozzám. Éreztem, egész testemben remegek, fáztam, és majdnem meghaltam, az immunrendszerem egyszerűen kezdte bemondani az unalmast.
- Fáj – nyöszörögtem, kibuggyanó könnyeim végigcsorogtak arcomon. – Nagyon fáj.
- Sss – csitítgatott, megfogta a kezem és megszorította. – Nem lesz semmi baj. Na gyere – ezzel testem alá csúsztatta a kezét és óvatosan megemelt. A seb lüktettet, hasogatott, az égető kín perzselte tudatom fájdalomközpontját.
A fémes szag mindent körbelengett, belevésődött az agyamba, zokogva fúrtam arcom Raazel meleg mellkasába. Kiszabadított, de milyen áron? Csak magamat okolhatom, amiért elfutottam előle, bele egy igazi gyilkos karjaiba. Amit ezek az emberek kaptak az elrablásomért, a gyilkolási módszer, amit az engem cipelő férfi választott nekik…
Nem érdekelt.
Hidegen hagyott, hogy mennyit szenvedtek, hogy talán nem kellett volna meghalniuk, ha én nem vagyok. Lehet, nem bántottak, de volt egy megérzésem, hogy ha kell, erőszakot alkalmaztak volna rajtam. Örültem, hogy Raazel megtalált, teste cédrus és vanília illata, könnyű érintése megnyugtatott. Legszívesebben mindenemmel rásimultam volna, és soha nem eresztem el.
Többet nem fogok elfutni.
Csak bódult tudatom egy kis része fogta fel a tényt, hogy embert öltem. Vagy, valami embernek tűnőt, mert mostanra elfogadtam, hogy különös lények sokasága pályázik rám. Tudtam, hogy egy vagyok közülük, de a tudat nem zaklatott fel. A képességem, az erőm veszélyes, de életeket is menthet, megvédhetem magam, és másokat is.
Nem számít, mi vagyok, csak az, hogy mihez kezdek vele. Jó, vagy rossz célból használom, amivel születtem.
Újra megtenném.
Döntöttem el magamban. Minden energiám összeszedve, újra akkora csapást mérnék Jackre. Megöltem, de megmentettem Raazelt. Nekem ez a lényeg, mert a férfi rövid idő alatt fontos részévé vált az életemnek. Befúrta magát az álmaimba, a vágyaimba, belopta magát a szívembe, és a tudat, hogy ő mennyi mindent tett értem, már most…
Háttérbe szorult korábbi gondolatom, miszerint csak egy szimpla testőr, akinek fizetnek, hogy ügyeljen rám. Biztos voltam benne, hogy tényleg ez a dolga, de láttam bizonyítékát, hogy én is legalább annyira fontos vagyok neki, mint ő nekem. Valahogy ki fogom szedni belőle az igazi okot, amiért esetenként ódzkodik tőlem.
- Min gondolkodsz, flor? – lágy hangja beborított.
- Csak a szokásos. Miért akarnak megölni, kik voltak ezek, ki a főnökük… - ijedten akartam felpattanni, de Raazel erősen tartott.
- Nyugalom, ne ficánkolj.
- Raazel! – annyi mindent akartam egyszerre mondani, a végén, muszáj volt egyszerűsítve kifejtenem magam. – A főnökük! Jack azt mondta, idejön, hogy akar engem, és a másikat, azt a szőkét kiküldte, hogy figyeljen az útra.
- Jack? – kérdezte egyik szemöldökét felhúzva.
- Ne ezzel foglalkozz most! Az a férfi, vagy nő, bárki is legyen, ide fog jönni. El kell tűnnünk, minél előbb, annál jobb.
Le akartam kászálódni az öléből, de vasmarokként szorultak rám karjai, mintha fémpántok tartanák a végtagjaim.
- Nem mész sehova – morogta, és kijelentésének nyomatékot adva még szorosabban ölelt magához. Fájdalmasan felsziszegtem, kezdtem megfeledkezni a harapásról, de az megint lüktetni kezdett. Ezt észrevéve, lazított az erőfokozaton.
- Nézd! – kiáltottam. A fekete Chevrolet még mindig ott állt, ahol Jack hagyta. Odamutattam, Raazel tekintetével követte az irányt. – Használjuk a kocsit, nekik már úgy sem lesz rá szükségük.
Egyetértően bólintott, és elindult a Captiva felé. Kinyitotta a jobb hátsó ajtót, és gyengéden befektetett az ülésre. Felültem volna, de tüzes tekintetét látva, inkább visszahanyatlottam. Azok a szemek, képesek lyukat égetni az ember homlokának közepére.
Bekászálódott a vezető ülésre, én közben csak bámultam magam elé. Dühösnek tűnt, és nem értettem miért. Hátrafordult, meglapogatta a sérült lábam, reakciómat látva erősen elkomorult.
- Még egyszer meg kéne ölnöm azokat a férgeket – csontjait ropogtatta, szinte füstöt fújt az orrán keresztül, mint a matadorviadalok nagytestű bikái, mikor piros kendőt lengetnek előttük. - Soha, ismétlem, soha többet ne merj megszökni előlem, mert a végén még olyat teszek, hogy magam is megbánom.
- Én… - vágtam volna a szavába, de csendre intett.
- Nem akarom hallani a kifogásod. Remélem boldog vagy, többet semmilyen engedményre ne számíts tőlem, még a vécére is veled fogok menni. Jobb, ha felkészülsz, hogy egy ágyban fogsz aludni velem, és, ha ellenkezel, odabilincsellek az ágykerethez. Érthető?
- Igen – feleltem megszeppenten, mert még soha senkit sem láttam ennyire felpaprikázódottnak. Még Lilyt sem, mikor leöntöttem kávéval a kedvenc világoskék tunikáját, pedig ő aztán nagyon érzékeny a cuccaira.
- Helyes – mondta olyan hűvös hangon, hogy csodálkoztam, miért nem keletkeztek jégcsapok a levegőben. Végül előre dőlt, elfordította a gyújtásban hagyott kulcsot és olyan fülrepesztő sebességgel indult neki, hogy arra számítottam, a szemem a tarkómon fog kijönni.
Mintha egy picit pipa lenne…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése