Van egy kis időm most új bejegyzést feltenni, úgyhogy tessék itt van Olivia és Aeron történetének 2. fejezete, aztán felteszek egy új fejezetet a saját történetemből is. Sajnos nem nagyon van időm tovább fordítani vagy írni, mert itt a koliban mindig van más dolgom, mikor hazamegyek meg megvagyok halva az alváshiánytól :/ De továbbra is fenntartom, hogy ha lesz időm, akkor mindkettővel foglalkozni fogok :) Jó olvasást!
MÁSODIK FEJEZET
Fordította: Titti
- Aeron! Aeron!
Az erődben, Aeron csizmás lábai az erkélyre érkeztek, a hálószobájából jött ki. Egy ismeretlen női hang rángatta oda, majd megjelent Paris is.
- Aeron!
A fülét női kiáltás ütötte meg, tele pánikkal és kétségbeeséssel, ő is, Paris is megpördült, és letekintettek a hegyről. Vastag fák meredeztek az ég felé, elrejtőzésre alkalmasan, tarka zöldben és barnában pompáztak, csak egy alakot lehetett kivenni fehérben.
Pont az ő otthonuk felé rohant.
- Árnyék Lány? – kérdezte Paris. - Hogy a francba tudta ilyen hamar elérni a kapunkat? Még hozzá gyalog?
Aeron elmagyarázta, mi történt a nővel a sikátorban az út mentén.
- Ez nem ő. - ez a hang magasabb volt, gazdagabb és sokkal kevésbé magabiztos. – A kapu… nem tudom.
Hetekkel ezelőtt, miután ő és Paris kiheverte a vadászok által okozott sebeket, emeltek egy vaskaput az erőd körül. A kapu tizenöt láb magas volt, befűzve szögesdróttal, és elég éles ahhoz, hogy az üveget is elvágja. Továbbá elegendő elektromos energiát tudott küldeni az emberbe, hogy annak megálljon a szíve. Bárki, aki megpróbált felmászni, nem élt elég hosszan ahhoz, hogy átérjen a másik oldalra.
- Gondolod, hogy Csali? - Paris oldalra döntötte a fejét, és erősen tanulmányozta a nőt. – Biztos egy helikopterből dobták le, legalábbis szerintem.
Ismert volt, hogy a vadászok emberi nőstényeket használtak ahhoz, hogy rávegyék az Alvilág Urait, hogy elengedjék magukat, elvonják a figyelmüket, hogy aztán elfoghassák és megkínozhassák őket. Tisztán látszódott, hogy a nő megfelel a kritériumoknak, hosszú hullámos haja volt, mely csokoládébarna színben pompázott, bőre sápadt, mint a felhő és íves, éteri teste van. Aeron nem tudta még kivenni a nő arcvonásait, de máris gyönyörűnek találta.
A szárnyai bontakozni kezdtek a réseken, miközben válaszolt:
- Talán. - Átkozott Vadászok és a tökéletes időzítés. Társainak fele volt csak ott. A többiek elutaztak Rómába ereklyéket keresni a templom romjainál, ami nemrégiben emelkedett ki a tengerből. Azt remélte, hogy találnak valamit, ami hasznukra válna a hiányzó isteni ereklyékhez. Ugyanis, ha a „négy” erejét együtt használják, az elvezeti őket Pandora szelencéjének tartózkodási helyéhez.
A Vadászok azt remélték, hogy arra használhatják ezt a dobozt, hogy bezárják a démonokat az otthonukba, és hogy ez megöli a Lordokat, mivel az ember már nem élhet a démon nélkül. A Lordok pedig azt remélték, hogy elpusztíthatják a szelencét.
- Csapdák vannak odakinn. - Minél többet beszélt Paris, Aeron annál jobban észrevette a remegést a hangjában. Az Árnyék Lány miatt, ahogy Paris hívta, nem volt ideje senkit sem a városból Paris ágyába repíteni, így az ereje csökkenni kezdett. - Ha nem vigyáz ... Még ha Csali is, nem érdemel ilyen halált.
- Aeron!
Paris megragadta az erkély korlátját, lehajolt, hogy jobban lásson.
- Miért téged hív?
És miért használja olyan bizalmasan a nevét? - Ha Csali, akkor a vadászok valószínűleg már lesben várnak rám. Azt hiszik, megpróbálok segíteni neki, és akkor támadásba lendülnek.
Paris kiegyenesedett, arca hirtelen holdfényben úszott.
- Hozom a többieket, majd mi gondoskodunk róla. Róluk. – elment, mielőtt Aeron válaszolni tudott volna, kisietett a hálószobából, csak a csizmák dübörgését hagyva hátra.
Aeron továbbra is a lányon tartotta a szemét. Ahogy amaz versenyt futott felfelé, egyre közelebb és közelebb kerülve hozzá, rájött, hogy a fehér ruha valójában egy köntös. És a hátulja, amit ezelőtt nem látott világos vörös.
Nem volt rajta cipő, és amikor csupasz lábujjai egy sziklához csapódtak, elesett, a csokoládé hajzuhatag pedig körülölelte arcát. Virágok szőtték át fürtjeit, egy részükről hiányoztak a szirmok. Voltak benne gallyak is, de nem hitte, hogy azokat szándékosan helyezte oda. A kezei remegtek, ahogy megigazította haját.
Végül a vonásai kivehetőbbek lettek, látszott, ahogy minden izom elernyed, majd megfeszül a testén. Tökéletes, mint ahogy azt korábban feltételezték. Nagy égszínkék szeme foltos és duzzadt volt könnyeitől. Tökéletesen lejtős orra, tökéletesen megformált arca, állkapcsa, és kis kerek, tökéletes ajkai egy buja szív alakú arcot formáltak.
Még sosem találkozott vele korábban, biztos emlékezne rá, de hirtelen volt valami, ami majdnem... ismerős volt benne.
A lány nehézkesen felállt, grimaszolt, nyögött, aztán elkezdett előre haladni. Majd ismét elesett. Fájdalmas zokogás tört fel belőle, de kitartott az emelkedőn, az erőd szegélye felé. Csali vagy sem, csodálatra méltónak találta.
Valahogy sikerült az összes csapdát kikerülnie, mintha tudta volna, hogy hol vannak, de mikor megütötte magát egy sziklában és a harmadik alkalommal zuhant a földre, lent maradt, remegett és sírt.
A szeme elkerekedett, mikor újra tanulmányozni kezdte a lányt. A vörös... az... vér? Friss, még nedves? A fémes szag felé sodródott a szélben, elérte Aeron orrát, ami megerősítette gyanúját. Ó, igen, az volt.
Az övé? Vagy valaki másé.
- Aeron. – már nem kiabált, csak szánalmasan jajgatott. – Segíts.
Szárnyait kiterjesztette, miközben végig gondolta a dolgokat. Igen, a Vadászok valószínűleg szándékosan kárt tettek a Csaliban, mielőtt elküldték volna az oroszlánbarlangba, remélve, hogy így megszerzi együttérzésüket. Igen, talán a végén tele lesz a háta nyilakkal és golyókkal - megint -, de akkor sem fogja a lányt kint hagyni, mikor sérült és sérülékeny. Nem fogja hagyni, hogy a barátai kockáztassák az életüket, miközben megmentik - vagy megsemmisítik - a kis látogatót.
Miért én? Csodálkozott, amikor levetette magát az erkélyről. Felemelkedett, majd ereszkedni kezdett hozzá. Cikkcakkban repült, hogy ne legyen követhető, de nem süvített el mellette nyíl és lövések sem hangzottak fel. Mégis, ahelyett, hogy mellé érkezett volna, növelte a sebességet, kinyújtotta karját és fellapátolta a lányt anélkül, hogy lassított volna tempóján.
Talán félt a magasságtól, és ez volt az oka, hogy hirtelen megmerevedett. Talán azt várta, hogy lelövik, mielőtt elérte volna őt, és amikor sikerült elkapnia a lányt, az pánikba esett. Akárhogy is, nem törődött vele. Azt tette, amit eltervezett. Már nála volt a lány.
Erőtlenül csapkodni kezdett a fogás ellen, a sokktól és félelemtől felmordulva.
- Ne érj hozzám! Eressz el! Eressz el, vagy esküszöm --
- Nyughass, vagy az istenekre mondom, hogy ledoblak. – a gyomránál fogta, így az arca a föld felé irányult. Legalább láthatta, milyen magasból esne le.
- Aeron? - Elfordította a fejét, hogy láthassa. Abban a pillanatban, amikor a tekintetük találkozott, a lány megnyugodott és elmosolyodott. – Aeron. – ismételte, miközben egy örömteli sóhaj hagyta el száját. - Féltem, hogy nem jössz.
Ez az öröm, hígítatlan és rosszindulattól mentes, meglepte – és zavarta - Aeront. A nők soha nem nézetek úgy rá, mint ez. – A félelmed rossz helyre hozott. Attól kellett volna félned, hogy jövök.
Mosolya elhalványult.
Helyes. Az egyetlen dolog, ami még zavarta, hogy a démon hallgatott. Most, mióta az Árnyék Lánnyal találkozott, nem rohamozták meg újabb képek. Emiatt majd később aggódik.
Folytatva a cikkcakkot, berepült a szobájába, de nem állt meg az erkélyen, mint általában. Szüksége volt tetőre, a lehető leggyorsabban. Szükség esetére. Kivéve, hogy miközben szárnyait elkezdte visszahúzni, nekicsapódtak az ajtó mindkét oldalának és rögtön égő érzés száguldott át azok tövétől a csúcsaikig.
Aeron figyelmen kívül hagyta a fájdalmat, ahogy megcsúszott a lába. Amikor összeszedte magát, odasétált az ágyhoz, és óvatosan letette a lányt a matracra, háttal felfelé. Aeron végig futatta ujjait a lány gerincén, ezért a lány ajkait fájdalmas nyögés hagyta el. Azt hitte, hogy valaki más vére, de nem. A lány sérülései valóságosak voltak.
A tudat nem lágyította meg. Azt gondolta, talán szándékosan okozott kárt magában - vagy hagyta, hogy a Vadászok csinálják – hogy együttérzést váltsanak ki belőlük. Tőlem nem kap részvétet. Csak irritál. Ahogy elérte a szekrényét, megpróbálta összehúzni szárnyait, de mivel sérültek voltak, nem sikerült. Ez is növelte ellenszenvét a lánnyal szemben.
Nem volt kötele, és nem akarta elhagyni a szobát, hogy keressen, így aztán megragadta a két nyakkendőt, amit még Ashlyn adott neki, úgy sem akart soha „elegáns” lenni. Visszatért az ágyhoz.
Az arca bele préselődött a matracba, de tekintetével követte Aeron minden mozdulatát, mint amikor nem tud segíteni, de figyel rá - és nem ellenérzéssel, mint a legtöbb nő tette. A lány rokonszenvvel tekintett rá.
Biztosan színészkedett.
És mégis a vágy… volt benne valami bizalmas. Nyugtalanító. Ezt korábban is érezte. Amikor szólította, ugyanaz az a vágy volt a hangjában, és valahol mélyen úgy érezte, hogy ismeri a lányt, talán már találkoztak az előtt. De mikor? Hol?
Vele?
Továbbra is figyelte a lányt, a démona még mindig hallgatott, döbbent rá. Ez volt (állítólag) az első alkalom, hogy valaha valaki jelenlétében a démon nem emlékeztette őt az illető bűneire. Furcsa volt. Ez eddig csak egyszer történt meg korábban, akkor, mikor Légió volt vele, hogy miért, erre még soha nem jött rá. Az Istenek tudták, hogy az ő kicsi lánya sok bűnt követett el.
Miért történik ez újra? Nem kevesebb, mint egy lehetséges Csalival?
Ez a nő, még soha nem vétkezett? Vajon a lány soha nem mondott egy barátságtalan szót a másikra? Soha nem akart szándékosan valakit elbuktatni, vagy ellopni valami egyszerűt, mint például egy darab cukorkát? Ezek a tiszta égkék szemek nemet válaszoltak. Vagy, mint Légió, talán ő is követett el bűnt, de mégis, valamilyen okból a Démon radarját nem zavarta?
- Ki vagy te? – ujjait a lány egyik törékeny csuklója köré fonta - mmm, meleg, sima bőr -, és rögzítette a nyakkendővel. Ezt megismételte a másik csuklójával is.
Egyszer sem tiltakozott. Olyan volt, mintha ezt várta volna - és már elfogadta -, hogy ilyen ellátásban részesül.
- A nevem Olivia.
Olivia. Szép név. Friss. Finom. Igazából az egyetlen dolog, ami nem volt finom, az a hangja. Különböző hangszínekből állt... mi volt ez? Egyetlen szó sem jutott róla eszébe, hogy leírja azt az őszinteséget, ami szinte tapinthatóan áradt belőle.
Úgy érezte, ez a hang még soha nem hazudott. Lehetetlen.
- Mit csinálsz itt, Olivia?
- Itt vagyok… itt vagyok neked.
Ismét, ez az igazság... ereje beáramlott a fülébe, a testébe, és ez megdöbbentette. Nem volt helye kétségeknek. Egyetlen egynek sem. Egyszerűen kénytelen volt hinni neki.
Sabin, a Kétség őrzője biztosan imádta volna. A harcos démona semmit sem szeretett jobban, mint lerombolni mások bizalmát.
- Csali vagy?
- Nem.
Ismét hitt neki, nem volt más választása. – Azért jöttél, hogy megölj? – kiegyenesedett, keresztbe rakta karját a mellkasán, kihívóan lenézett rá, majd várt.
Tudta, milyen agresszívan fest, de a lényeg, hogy ez a nő nem úgy reagált rá, mint általában a többi nő: remegtek, meghunyászkodtak, sírtak. A lány felé rebegtette hosszú szempilláit, látszólag sértve érezte magát, hogy így meggyanúsították.
- Nem, természetesen nem. – elhallgatott. – Nos, most már nem.
Többé már nem? – Szóval. Ez azt jelenti, hogy egykor el akartál pusztítani?
- Egyszer azért küldtek, igen.
Milyen őszinte… - Ki küldött?
- Először az Egy Igaz Isten, azért küldött, hogy megfigyeljelek. Nem akartam megijeszteni a kis barátodat. Csak a munkámat végeztem.- szemében friss könnyek jelentek meg, szép kék íriszében bűntudat látszódott.
Ne lágyulj el. – Ki ez az Egy Igaz Isten?
A tiszta szeretetet megvilágította arcát, egy pillanatra eltűnt róla a fájdalom.
- A ti Istenetek, az én Istenem. Sokkal erősebb, mint a többi Isten, bár inkább a háttérben szokott maradni, és így csak ritkán ismerik el. Atya az embereknek. Atya... az angyaloknak. Mint én.
Angyalok. Mint ő. A szó visszhangzott Aeron fejében, szeme elkerekedett. Nem csoda, hogy a démon nem érzett semmi gonoszságot benne. Nem csoda, hogy a tekintetét ismerősnek érezte. Ő egy angyal. Az angyal, tényleg. Azért küldték, hogy megölje, a lány saját bevallása szerint. Bár „többé” nem tervezi, hogy végez vele.
- Miért?
Számít ez? Egy törékeny teremtés, akit kineveztek a hóhérjának. Hirtelen nevethetnékje támadt. Mintha le tudta volna győzni őt.
Eddig nem lehetett látni. Tényleg sikerült volna megállítania, mielőtt a fejét veszi?
A gondolat megütötte és eltűnt a jókedve. Ő volt az, aki heteken keresztül figyelte. Ő volt az, aki láthatatlanul követte, és elűzte mellőle Légiót.
A fő kérdés, hogy Harag miért nem reagál rá, mikor Légió igen. Félelmet, sőt fizikai fájdalmat érzett a közelében. Talán az angyal tudta kezelni a démon érzéseit, gondolta. Ez minden bizonnyal egy praktikus képesség, amitől az áldozatai tudatlanok lettek, nem tudtak a lány jelenlétéről – és szándékairól.
Várt, hogy a brutális düh megtöltse. Megígérte Haragnak, hogy szabadjára engedi újra és újra, ha a lány valaha felfedi magát. Mikor hiába várt, de a düh nem jelent meg, rájött, hogy bármi áron, de a barátait meg kell védenie.
De ez is reménytelenül nehéznek bizonyult. Mit kapott helyette? Összezavarodott.
- Te vagy...
- Az angyal, aki figyelt téged, igen. – mondta, megerősítve gyanúját. – Vagy inkább voltam angyal. – szemét behunyta, könnyek szivárogtak át szempilláin, az álla megremegett. – Most már semmi.
Bár hitt neki – hogy lett volna képes nem hinni? Ez a hang... Komolyan azt kívánta, hogy valami, akármi kétséget ébresszen benne, de egyszerűen nem sikerült - Aeron kinyújtotta remegő kezét. Mi vagy te, gyerek? Nőj fel.
Morogva a gyengeségétől visszahúzta a kezét, és óvatosan odébb igazította a lány haját, úgy hogy ne érintse meg a sérült bőrt. Megcsípte a ruhája nyakát, és finoman megrántotta. A puha anyag könnyen elszakadt, és felfedte az egész hátát.
A szeme ismét elkerekedett. A lapockák között, ahol a szárnyaknak kellene kiállnia, ott két hosszú barázda volt a sérült bőrön. Az inak kiszakadtak a gerincéből, az izmok elszakadtak és még egy csont is kikandikált. A vad, erőszakos és kegyetlen sebekből még mindig szivárgott a vér. Egyszer, Aeron saját szárnyait erőszakkal eltávolították, és ez volt hosszú életének addigi legfájdalmasabb sérülése.
- Mi történt? – kérdezte rekedten.
- Elbuktam. – mondta reszelős hangon, hangjából szégyen csöpögött. Arcát a párnába temette. – Nem vagyok angyal többé.
-Miért? - Soha nem találkozott még ezelőtt angyallal - nos, Lysanderen kívül, de ő nem számít, mert nem volt hajlandó semmi fontosat elárulni a Lordoknak - Aeron nem sokat tudott róluk. Csak azt tudta, amit Légió mondott neki, és természetesen meg volt az esélye, hogy Légió a gyűlölete miatt elfogult volt velük szemben. Semmi sem passzolt Oliviára.
Az angyalok, Légió úgy mondta, érzéketlen, lelketlen lények, akiknek csak egy célja van: a sötétebb lények, a démonok megsemmisítése. Azt is állította, hogy elég gyakran, egy angyal nem tud ellenállni a csábításnak, hogy ő is élvezhesse a test, a férfi-nő közötti kötödés örömét. Ezután azt az angyalt egyenesen a pokolba dobják, ahol a démonok, akiket egyszer legyőzött, szívesen bosszút állnak rajta.
Vele is ez történt volna? Aeron csodálkozott. Egy kirándulás a pokolba, ahol a démonok gyötörték őt? Lehetséges.
Ő feloldozhatná? A szeme... olyan naiv, olyan ártatlan. Mintha azt mondaná, segíts nekem. És ments meg.
De a legfontosabb, azt mondták, hogy tartsa meg, és soha ne hagyja el.
Rájött, hogy csapták már be tettetett ártatlansággal, és ez megállította, mielőtt még bármit cselekedhetett volna. Badent már becsapták egyszer és ezért halállal fizetett.
Úgy döntött, egy okos embernek először többet kell megtudnia erről a nőről.
- Ki tépte ki a szárnyaid? - Ez a kérdés merült fel elsőnek a mogorva kéreg alól, majd elégedetten bólintott.
A lány nyelt egyet, s megborzongott. – Egyszerűen én dobtam el --
- Aeron, te hülye barom. – szólt egy férfihang, mely rögtön elhallgattatta a lányt. – Mondd, hogy nem… - Paris belépett a szobájába és azonnal földbe gyökerezett a lába, mikor meglátta Oliviát. A szeme összeszűkült, fogain keresztül szűrte a szavakat. – Szóval igaz. Tényleg lerepültél érte, és idehoztad.
Olivia megmerevedett, elrejtette az arcát. Vállai remegni kezdtek, mintha zokogna. Vajon megijedt? Épp most?
Miért? A nők imádták Parist.
Koncentrálj. Aeronnak nem kellett megkérdeznie Parist, hogy honnan tudja, mit tett. Torin, Kórság őrzője ellenőrizi a várat és a hegy környékét napi 28 órán keresztül, egy héten 9 napon át (legalábbis úgy tűnt).
- Azt hittem, összegyűjtöd a többieket.
- Torin sms-t írt, és én értem hozzá elsőnek.
- És mit mondott róla?
- Előszoba. – mondta, s állával az ajtó felé intett.
Aeron megrázta a fejét. – Itt is meg tudjuk beszélni. Nem Csali.
A másik elhúzta a száját. - És én még azt hittem, én vagyok a hülye, mikor hiszek a nőknek. Honnan tudod, hogy hihetsz neki? Azt mondtad, nem segítesz neki, közben mégis ezt teszed. - mondta gúnyosan.
- Ő egy angyal, te kis parancsolgató zsarnok. Az, aki figyelt engem.
Paris arcán megvetés jelent meg. – Egy valódi angyal? A mennyországból?
- Igen.
- Mint Lysander?
- Igen.
Nagyon lassan, Paris ránézett. Méregette a nőt, a mellei méretét, a csípője szélességét, lábainak pontos hosszát. S ez nem zavarta Aeront. Nem jelentett számára semmit. Semmi mást, csak problémát.
- Bármi is legyen. – mondta Paris már kevésbé dühösen. - ez nem jelenti azt, hogy nem az ellenségeinknek dolgozik. Esetleg szükséges figyelmeztetnem téged, hogy Galen, a világ legnagyobb hazugja azt állítja, hogy egy angyal?
- Igen, de hazudik.
- És az nem lehet, hogy ő is?
Aeron a hirtelen rátörő fáradtságtól megdörzsölte az arcát. – Olivia. Együtt működsz Galennel, hogy elpusztíthasson minket?
- Nem. – motyogta, Paris pedig megbotlott, s ahogy előbb Aeron is tette, most a mellét szorongatta.
- Istenek… - lihegte. – Ez a hang…
- Tudom.
- Nem Csali, és nem segít Galennek. – nyilatkozta Paris.
- Tudom. – ismételte Aeron.
Paris megrázta a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai. – Lucien még mindig át akarja kutatni a dombot, hátha vannak vadászok, csak a biztonság kedvéért.
Ez az egyik ok, amiért Aeron mindig követte Lucient. A harcos okos volt, és óvatos. - Ha befejeztétek az ülést, akkor azoknak, akik most itt vannak, mesélj a sikátorbeli lányról.
Paris bólintott, hirtelen szikra gyúlt szemeiben. – Elég volt egy a mai estére, nem? Kíváncsi lennék, kivel fogsz ma még találkozni.
- Az istenek segítsenek, ha jön egy másik is. – motyogta.
- Nem kellett volna kétségbe vonni Kronoszt, barátom.
Aeron gyomra ökölbe szorult mikor a tekintete visszatért az angyalra. Vajon az istenek királya valóban válaszolt merszségére? Vajon Olivia az, akit azért küldtek utána, hogy aztán részt vegyenek abban a vidám üldözésben? A szíve hevesebben vert, ismerte fel, és a vére is felforrósodott.
A fogát csikorgatta. Nem számít, hogy ő e az, vagy sem. A lány megpróbálhatja elcsábítani, de hiába csokoládé haja, baba kék szemei és szív alakú ajkai, így is el fog bukni.
- Nem sajnálom azokat a szavakat. – hogy ez igazság volt, vagy hazugság, nem tudta. Nem gondolta volna, hogy Kronosznak hatalma lenne az angyalok felett. Szóval akkor, hogy lehet, hogy az istenek királya küldte őt ide? Vagy nem ő a felelős érte? Talán Aeron tévedett, és Kronosznak semmi köze hozzá.
De ez továbbra sem számított. Nem, amíg az angyalnak nem sikerülhet elcsábítania, így aztán könnyen biztosíthatja, hogy távozzon, még mielőtt lenne ideje gondot okozni.
- Csak, hogy tudd. – mondta Paris. - Torin a rejtett kamerákon át látta őt a dombon. Azt mondta, utat ásott ki a földből.
Ki a földből. Vajon ez azt jelenti, hogy tényleg ledobták a pokolba, s arra kényszerült, hogy a körmeivel szabadítsa ki magát? Nem tudta milyen nő csinálna olyan dolgot – és élné túl, mint ez. De aztán eszébe jutott, hogy az erőd felé futott. Talán…
- Igaz ez? - Új szemmel nézett rá. Persze elég sok volt a szennyeződés a körmei alatt, és elmosódottan a karján. A véren kívül azonban tökéletesen tiszta volt a ruhája.
Ahogy nézte, a lány könnyei körbefonták sebeit, és gyógyítani kezdték, és mintha a ruhadarabnak is gyógyító tulajdonságai lettek volna. Vajon vannak még csodák?
- Olivia. Válaszolni fogsz.
A nő bólintott, anélkül, hogy felnézett volna. Szipogást hallott. Igen, zokogott.
Fájdalom terjedt szét a mellkasában, de figyelmen kívül hagyta. Nem számít, micsoda a lány vagy mit kell elviselnie. Nem fog megenyhülni, a fenébe is. Megrémítette és a fájdalommal, amit okozott, elzavarta Légiót.
- Egy igazi, élő angyal. – mondta egyértelműen lenyűgözötten Paris. – Ha szeretnéd, elviszem a szobámba, és --
- Sérült az ágyakrobatikához. – csattant fel Aeron.
Paris egy pillanatig furcsán nézett rá, majd elvigyorodott, és megrázta a fejét. – Nem mértem fel az adottságait, vagy bármi hasonló, úgyhogy ne féltékenykedj.
Ez nem is érdemel választ. Ő soha nem tapasztalt még féltékenységet, és most sem fog.
- Akkor miért kínáltad, hogy elviszed a szobádba?
- Azért, hogy bekötözzem a sebeit. Na ki is a zsarnok most?
- Majd én gondoskodom róla. – Talán. Vajon az angyalok hogy reagálnak az emberi gyógyszerekre? Talán fájna nekik? Tudta jól, hogy a dolog veszélyes lehet. Ashlyn majdnem meghalt, mikor a halhatatlanok borából ivott.
Talán hívhatná Lysandert, de az elit harcos angyal a mennyekben élt Biankával, és ha volt is mód rá, hogy elérhesse, azt a módot nem közölték Aeronnal. Különben is, Lysander nem kedvelte Aeront, és nem az a típus, aki szívesen nyújt információkat versenyhelyzetben.
- Te akarsz lenni érte a felelős, rendben. Csak nem mered felvállalni. – fűzte hozzá Paris vigyorogva. – Igényt tartasz rá.
- Nem. Én nem. – egy kicsit sem vágyott erre. A lány sérült volt, nem tudott vigyázni magára, így nincs abban a helyzetben, hogy bárkinek az ágyasa legyen. És ez minden, amit Paris akarna tőle. Szex. Nem számít, hogy a harcos mit akar.
Különben is, a nő Aeront kérte. Aeron nevét kiabálta.
Paris rendíthetetlenül folytatta. – Egy angyal technikailag nem ember, ezt te is tudod. Egy angyal valami több annál.
Aeronnak megroppant az állkapcsa. Az egyetlen dolog, amire az a hülye emlékezett a korábbi beszélgetésükből. – Azt mondtam, nem tartok rá igényt.
Paris nevetett. – Mondj, amit akarsz, compadre. Élvezd a nőt.
Aeron kezei ökölbe szorultak, barátja viccelődése most nem tetszett neki.
- Menj, és mondd meg Luciennek, hogy miről tárgyaltunk, de semmilyen körülmények között nem szabad, hogy ő vagy te tájékoztassátok a nőket, hogy van itt egy sebesült angyal. Berohannának a szobámba, hogy megismerjék, és most ennek nincs itt az ideje.
- Miért? Tervezel vele valamit?
Fogait olyan erősen kezdte csikorgatni, hogy attól félt, nemsokára már csak emlékük marad. - Azt tervezem, hogy kérdéseket teszek fel neki.
- Ah. Szóval a gyerekek mostanában már így hívják. Nos, akkor jó szórakozást. – ezzel, a még mindig vigyorgó Paris kisétált a szobából.
Most már egyedül ő felelős érte. Aeron lenézett rá, a lány néma zokogása véget ért, és újra szembefordult Aeronnal.
- Mit csinálsz itt, Olivia? – kiejteni a nevét nem volt hatással rá – legalábbis, ezt mondta volna - de tévedett. A vére még jobban felhevült. Azok a szemek… olyan áthatóan néztek…
Reszketve levegőt vett. - Tudtam, hogy azok lesznek a következmények, hogy fel kell adnom a szárnyam, a képességeim, a halhatatlanságom, de mégis megtettem. Ez csak... a munkám megváltozott. Már nem volt benne semmi öröm. Csak halál. És gyűlöltem, amiről azt akarták, hogy megtegyem. Nem tudtam megtenni, Aeron. Egyszerűen nem tudtam.
A neve azokon az ajkakon, amilyen bensőségesen kiejtették, megérintette őt – ismét -, s a levegőt mélyen magába szívta. Mi a baj vele? Légy kemény. Légy az a hideg, barátságtalan harcos, aki lenni szoktál.
- Figyeltelek, – folytatta – a sok jót körülötted, és ez… fájt. Akartalak, akartam azt, ami a tiéd: szabadság, szeretet, öröm. Szórakozni akartam. Csókolózni akartam és érinteni. Én is boldog akartam lenni. – a lány tekintete megváltozott, sivárrá, megtörtté vált. – A végén választanom kellett. Elbukok… vagy elpusztítalak. A bukást választottam. Szóval itt vagyok. A tiéd vagyok.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése