Tiff, teljes nevén Tiffany Werren, 21 éves egyetemista élete egy átmulatott éjszaka után, gyilkossági szemtanúként egy pillanat alatt fenekestül felbolydul. Az áldozat tárcájában a nyomozók egy róla készült fényképet találnak, annak hátoldalán kezdetben értelmezhetetlen megjegyzéssel. A lánynak ideje sem marad ezzel foglalkozni, mert egy nap sem telik el, s már rögtön félelmetes, természetfeletti erővel bíró emberek erednek a nyomába.
Tiff egy ideje már ráébredt, hogy benne is van valami különleges, hiszen a nyomkövető ebekhez hasonlatosan a barátai, és ez esetben a gyilkos egyedi esszenciáját is megérzi, majd az idővel versenyt futva egyre több, eddig lappangó adottsága tör a felszínre, melyek az életben maradását hivatottak biztosítani.
Nem tudja, mit akarnak. Nem tudja, kiben bízhat.
A felfordulás közepette ráadásul váratlanul a nyakába szakad egy szemkápráztatóan gyönyörű férfi: Raazel sötét, izmos testének látványa azonnal megdobogtatja szívét. Elmondása alapján, ő a testőre, de vajon hihet-e neki? Vagy, ami a leghátborzongatóbb; képes-e nem hinni neki, mikor földöntúli fényben égő folyékony arany szemeit rászegezi, és tekintetével nem ereszti. Vére lángra lobban, ereit szétfeszíti a perzselő szenvedély, ajkai csókja után sóvárognak.
Miért üldözik? Ki akarja a halálát, és ki az, aki a saját céljaira akarja felhasználni? Engedhet-e a sötét igeden iránt táplált vágyainak?
Az útra, mely előtte áll, már többen is ráléptek. Van, aki szerelmet, és sírig tartó boldogságot talált, van, akinek ideje sem volt élni, mert az irigyei megfosztották a lehetőségtől. Vajon Tiffany útja hogyan fog végződni? És kinek az oldalán találja meg a helyét, melyet egy nő egész létezése során keres? Engedhet a szívének, vagy a kötelesség a szerelem útjába áll? Esetleg még azelőtt tragédia történik vele, hogy egyáltalán elgondolkodhatna ezen?
Az egyetlen, ami biztos, de amiről hősnönknek még halvány sejtelme sincsen, hogy ő egy különleges isteni vérvonal utolsó leszármazotta. De mire ezt ő is felfedezi, talán már késő lesz, és nem tudja betölteni a pozíciót, melyet sok-sok éve Cagn afrikai isten szánt leszármazottai számára. Végül minden a helyére kerül, és Tiff lesz a draer?
Nyisd ki a szemed, és lásd meg a valóságot!
A történet eddigi fejezetei:
Feltöltés: 2015.04.23.
(a fentebbi fejezetekbe írtak, és ez nem egyezik meg teljesen: itt-ott el lettek távolítva részek, át lettek fogalmazva, egy kicsit megpróbáltam az egészet rendbe szedni)
A fájl formátuma pdf.
(a fentebbi fejezetekbe írtak, és ez nem egyezik meg teljesen: itt-ott el lettek távolítva részek, át lettek fogalmazva, egy kicsit megpróbáltam az egészet rendbe szedni)
A fájl formátuma pdf.
A fájl a Google Drive-omra van feltöltve, ha nem férnétek hozzá, csak küldjetek üzenetet az e-mailcímetekkel és megadom a hozzáférést.
Karakterek
Képek a történetben szereplőekről külön fülben lesznek találhatóak, a másik történetem karaktereivel együtt. Egy személyhez nem feltétlen egy „létező emberről” fogok fotókat összeszedni, mivel a magamnak megálmodott kinézetet eddig nem találtam meg a webhálón... Valószínűleg lehet majd találni eredeti, rajzolt, és átalakított (PhotoShop és társai) képeket is. De mivel az én fantáziám amúgy sem egyezik meg máséval, így szerintem nem is baj, hogy többek közül lehet csemegézni.
Szóval, ha érdekel, nagyjából ki hogy néz ki az én fejemben, akkor keresd a „Karakterek” elnevezésű fület, ott, ahonnan ezt az oldalt is megnyitottad.
Adios J
Dotty
Büszkén jelentem, hogy a drága Szibi készített nekem egy borítót (ez az első eddig!!! *-*), ami nagyon-nagyon tetszik :) Elviekben két barátnőm is fog nekem csinálni, amiket szintén nagyon várok, de amúgy bárki nyugodtan készíthet nekem, ha van kedve meg ihlete!
Rákattintva a képre kijön a teljes méret, és akkor a fülszöveg meg az előlap is teljes pompájában megcsodálható :D
Cserébe a borítóért, egy kis reklám Szibinek: