Szóval, Eric nem jutott tovább a Könyves Álompasik párbajában, helyette hoztam két új fejezetet a második történetemből, Az érintés árából :)
És ez a szemetgyönyörködtető aranyifjú a szövegem alatt bizony az én egyik főkarakterem, Casso lenne, vagyis Rhealin (a főszereplő) Navitája, és egyben mestere, akiért titkon olvadozik... Bár egy ilyen pasiért én is simán cseppfolyóssá avanzsálok :D
A történetben hosszabb fekete hajjal - amit általában összefonva hord - kell elképzelni, és sötétebb, mély lazuritkék szemekkel, de amúgy stimt. Totál tökéletes.
Második fejezet
Mikor visszaértem a lakásba, érdekes látvány fogadott. Lin az oldalán feküdt a kanapén, jobb karja lelógott a bútor mellett, Zöldalma pedig befúrta magát az álla alá, és mindketten tökéletes boldogságban szenderegtek. A plédem szépen összehajtogatva le volt téve a karfára, és a csipszdarabok is eltűntek. Linenne minden bizonnyal kitakarított helyettem, aztán a hajnali órára tekintettel egyszerűen kidőlt ott, ahol volt.
Levettem a ruháimat, csendben odamentem a kanapéhoz, és rájuk terítettem a karfáról a takarót. Megigazgattam Lin nyakánál, hogy a macskám is tudjon lélegezni, aztán átsétáltam a hálószobámba.
- Zsák a foltját – mormoltam magam elé kettejükre gondolva, majd letérdelve kihalásztam az óriási bőröndömet az ágy alól.
Még aznap útnak kellett indulnom.
Vágyódva gondoltam a pihepuha ágyamra, de már nem maradt időm pihenni. A huzatra tettem a bőröndöt, és kinyitottam. Ujjam a szám előtt begörbítve töprengtem azon, hogy mit kellene bepakolnom. Mit is tudok az Agyarasokról?
Azon kívül, hogy szeretnek nyuszikat enni.
Oké, haggyuk a sztereotípiákat és gondolkozzunk logikusan.
Az Axist irányító Naviták közül Casso az egyik, akinek a saját területe kimondottan közel esik Amaranth-hoz. A város Manitoulin szigetén fekszik, ami a legnagyobb olyan sziget a világon, amit édesvízi tó vesz körül. A laikusok előtt azt a látszatot tartjuk fenn, hogy Kanada fennhatósága tartozunk, de ez nem teljesen igaz. Már több száz éve annak, hogy itt telepedett le a tanács székhelye, aminek következtében a főváros is átköltözött ide korábbi helyéről.
Az emberi kapcsolatokat figyelembe véve Kanadához tartozunk, és be is tartjuk állampolgári kötelezettségeinket, de magunk között ez a terület semlegesnek számít. Mint egy mini Svájc, csak világháború nélkül.
Valamikor régen a világ részeit az Axis nagyobb egységekre bontotta, és mindegyik élére kinevezett egy-egy felügyelőt a tanács tagjainak sorából. Így a Naviták feladata lett ügyelni arra, hogy a saját régiójukban, a törvényeinknek eleget téve óvják a természetfeletti békét, és pár kivételtől eltekintve titkolják a létezésünket mások előtt.
Szóval Amaranth egyfajta menedék mindenki számára.
A városon belül minden Navitának van saját körzete, ahol az alárendeltjeivel együtt élhet, és végezheti a dolgait, legyen szó akármiről. Nekem is Cassóhoz közel eső szállásom van, ahogy a legtöbbeknek is, akik neki dolgoznak.
Casso kompletten Kanada élére van kinevezve, de, mint minden más Navitának, Manitoulin szigete fölött neki sincsen hatalma.
Mikor Casso az Axis tagja lett még ketten voltak az országra, de Raika tíz évvel Casso kinevezése után gyilkosság áldozatává vált. Kezdetben a tanács úgy gondolta, hogy csak addig marad az egész terület az ő kezében, míg a gyilkost el nem kapják, de a vadászat igencsak hosszúra nyúlt, és ez idő alatt Casso bebizonyította, hogy egész Kanadával elbír egymaga is. Végül a tagok összegyűltek, és az ülésen eldöntötték, hogy marad egyedüli felügyelőnek.
Ezt az uralmat persze nem úgy kell értelmezni, hogy minden városban vannak kapcsolatai, és szolgák hada lesi a parancsokkal vegyülő kívánságait.
A mesterem nem irányítja a területet, nem avatkozik az emberek, vagy más természetfelettiek dolgába, ha csak a szükség úgy nem hozza. Nincs szava az ország vezetősége előtt, hiszen az emberek még csak azt sem tudják, hogy létezünk. Pont azért van kinevezve, hogy ne is jöjjenek rá a létezésünkre. Ezért vannak Cassónak beosztottjai Kanada kritikusabb pontjain, akik jelentik, ha valami veszély fenyeget minket.
Amúgy az ideje nagy részét az tölti ki, hogy engem, és más végrehajtókat küldözget a terület különböző pontjaira, ha olyan valaki, aki tud rólunk, a segítségünket kéri. Valamiért az az érzésem, hogy egyre több ilyen ember van, de szerencsére a többségük megbízható, és eszébe sem jut felfedni minket. Akiben nem bízunk, azt pedig megfigyelés alá helyezzük, hogy vészhelyzet esetén azonnal cselekedhessünk.
Nos, azt hiszem egyike vagyok azon keveseknek, akit más Navita területére is beengednek, így sokszor én végzem ezeket a megfigyeléseket.
Meglepő módon nem kevesen vannak, akik megbecsülik a képességeimet, és inkább engem kérnek kölcsön Cassótól egy feladatra, minthogy a saját embereik közül küldjenek valakit egy gyanusított után. Ami igazából csak azért meglepő, mert minden Navita szereti a saját kis birodalmát felhasználva megoldai a területén lévő ügyeket. Ha nem rólam, vagy egyéb kivételezett helyzetű sicariusról van szó, akkor az illetőt egyszerűen elküldik a fenébe. De hiába élvezem a helyzetem, azért a plusz munkának nem örülök.
Mivel Casso nem mondta, hogy más országba kéne utaznom, így logikus a feltevés, hogy először Winnipegbe kell mennem. Ha a mesterem nem Amaranthban tartózkodik, akkor onnan irányítja a dolgokat. Van két-három nagyobb épület, amit már jó sok évvel ezelőtt megvett magának, aztán átalakítatta őket az igényeknek megfelelően. Van saját lakrésze, irodája, de ha valakit oda kell küldenie, akkor annak is jut szállás.
Emellett vannak beosztottjai, akik eleve ott laknak, és végzik a rájuk szabott munkát. Ha jól emlékszem labor is van gyógyszerészeti kísérletekre, és egy saját betegellátó. A mindenkiétől eltérő vérünk miatt nem ajánlatos kórházban kezelni minket, így külön orvosaink vannak, akiknek természetesen szükségük volt műtőre. Megkapták, s így az egyik épület alatt van egy minirezidenciájuk.
Vettem egy mély lélegzetet, és próbáltam kitalálni hová is kell majd onnan mennem. Kanada a maga majdnem 10 000 000 km²-vel elég... Nagy. Ehhez mérten nem csak egy farkasfalkát tudhat magáénak. Nem tudom pontosan melyikekben van olyan természetfölötti, aki tud rólunk, de maximum négynél nem lehetnek többen. Ha ez a Samiel személyes jóbarátja Cassónak, akkor jóideje ismerniük kell egymást. Ugyan az Agyarasokkal van a legkevesebb problémánk, de ritkán találkozom olyannal, aki ilyen mély barátságot táplál egyikük iránt, mint amit az irodában láthattam.
Ahogy én meg tudom ítélni, Cassót ehhez a bizonyos négy falkához fűzi valamilyen kapcsolat. Az egyik elég közel van Winnipeghez, így ha oda kell mennem, azt kocsival már rövid időn belül is meg tudom tenni. A másik három szétszórtan helyezkedik el az országban, és órákba, ha nem napokba kerülne eljutnom hozzájuk.
Végül is mindegy, Kanadáról van szó, úgyhogy nem árt meleg cuccokat vinnem magammal. Habár július van, ennél fogva Winnipegben 20°C körül lehet a hőmérséklet, azért nem árt figyelembe venni, hogy nincsenek az éghajlati hatásokat mérsékelő hegyláncok, így a régió ki van téve a különböző éghajlati rendszerek, köztük a hideg sarki hatásnak is. Elég változékony az idő, egyik nap vidáman lófrál az ember a melegben, másnap meg leesik a lábáról a hirtelen hőmérsékletcsökkenéstől.
És ha neadjisten egy jóval északabbon székelő falkához kell mennem, akkor végképp jól teszem, ha az overálom már most becsomagolom.
Miután sikerült döntésre jutnom, már nem is tartott sokáig megtalálni a megfelelő ruhákat. Mindkét végletre felkészülve csomagoltam, hogy lehetőleg ne is fagyjak, de ne is süljek meg ott tartózkodásom ideje alatt. Ugyan megérkezve is vásárolhatnék magamnak, de azt olyan időtöltésnek tartottam, amit a feladatom elvégzésére szívesebben fordítanék.
A ruhakérdést letudva eltettem a szükséges női kiegészítőket, némi nasit, és két könyvet unaloműzés szempontjából, majd rátértem a feladat végrehajtásához szükséges dolgokra. Az elemlámpa és a távcső mindig jól jöhet, így mindkettőből tettem el. Rájöttem, hogy talán szükségem lenne térképre is, de mivel nem nagyon rendelkeztem egyel se, és nem is tudtam Kanada mely részéről kéne szereznem egyet, így ezt a problémát elhalasztottam akkorra, mikor majd már Winnipegben leszek.
Egy külön oldaltáskába pakoltam az irataimat, a pénztárcám, a mobilom, egy noteszt és két tollat, majd a pakolás legvégére összpontosítottam.
Fegyverek.
Hiába vagyok különleges adottságokkal megáldva, azért akárki előtt nem használhatom őket, de valahogy mégiscsak meg kell védenem magam, továbbá kell valami, amivel feltartóztathatom az embereket.
Még szerencse, hogy a bőröndöm van akkora, mint egy közepes szekrény, így bőven van hely benne mindennek. Valószínűleg saját magamat is bele tudnám pakolni. Kétszer.
Volt egy klasszikus ázsiai 3 darabos dobókés szettem - hozzáillő tokkal - rozsdamentes acélból, és egy 4 darabos készlet ezüstből. Előbbinek a hossza 17 centiméter volt, a másiké 19. Ha már vérállatok közelébe megyek, nem árt felszerelkezni némi ezüsttel, ezért a kések mellett eltettem még két tőrt, melyek közül a kisebbett a csuklómra, a nagyobbat a vádlimra tudtam erősíteni. Már csak a lőfegyver maradt.
Személy szerint a közelharcot preferálom jobban, de mikor a világon kitört a fegyvermánia, végrehajtói titulusomnak eleget téve nekem is be kellett szereznem egy pisztolyt és megtanulni bánni vele. Időbe telt, de végül egy Glock 17-et kaptam kölcsönbe, ami olyannyira elnyerte a tetszésem, hogy az osztrák márkát azóta is használom. Évekig megvoltam vele, aztán mostanában, ahogy egyre több más Navitától is kaptam küldetést, úgy éreztem elérkezett az idő, hogy beszerezzek még egy fegyvert.
Ez lett a horvát HS cégtől származó Springfield XDM. Igazság szerint kinézetre eléggé hasonlít a Glockra, de van is olyan jó, mint az, így hát nem baj, hogy nem tudtam ellenállni neki. Kényelmes, megbízható és pontos, ráadásul könyebben tudok vele egy kézzel lőni. Két kézzel a vele való élmény pedig valódi örömlövészet. Az egyetlen hátulütője, hogy kicsit nagy ahhoz, hogy könnyedén el lehessen rejteni. 19 darab lőszer fér a tárjába, kettővel több mint a Glock 34-esembe, merthogy jelenleg az a másik pisztolyom.
Mindkettő tökéletesen megfelel nekem, a 34-es már kb a karom meghosszabbítása. 207 mm-es hosszával relatíve nagyméretűnek számít, a nála kisebb XDM-el szemben mégis elég univerzális ahhoz, hogy egész nap rejtve viselhessem. Úgy mondhatnám, hogy még pont elég kicsi, és könnyű erre a célra. Hiába mondható el az XDM-ről, hogy jóval nagyobbnak látszik, mint amekkora valójában, a markolat hosszúsága miatt – merthogy 19 lőszer el kell, hogy férjen – már nincs benne a könnyen elrejthető kategóriában.
Nyílt viselésű szolgálati pisztolynak persze tökéletes, de se jelvényem, se egyenruhám, így nehezen tudnám beadni bárkinek, hogy nekem is elengedhetetlen a munkámhoz.
Vállrándítva bepakoltam mindkettőt, pisztolytáskával, több tucat tárral, és tártokkal együtt. Észrevettem, hogy annyi muníciót raktam el, ami egy kisebb megye elfoglalásához is elég lenne, de nem érdekelt. Jobb félni, mint megijedni, és mivel egyelőre nem akarok meghalni, inkább legyen kéznél fölöslegesen ennyi lőszer, minthogy azért harapjak fűbe, mert nem volt nálam póttár.
Sajnos a fajunk törvénye a homályban maradásról eléggé megnehezíti a dolgom. Elvileg csak Samiel tudja, hogy mi vagyok, így nem hagyhatom, hogy más is megneszelje az igazságot. Használhatom az Éna képességeimet, de csak és kizárólag akkor, ha Aidannel kerülök szembe. De mivel a mai felvilágosult korban előbb puffantanak le, minthogy a célpont közelébe érhetnék, és elrángathatnám egy kétszemélyes csevejre, így muszáj felkészülnöm az elkerülhetetlenre, és magamat is ellátni elég tűzerővel.
Imádom az emberi jogokat.
Miután az ágy mellett térdelve mindent eltettem, egy pillanatra lehajtottam a fejem a táska egyik felére. Behunytam a szemem, és ellazultam.
Mikor felálltam, meggyűlt a bajom a cipzárral, de némi ugrálás a bőrönd tetején megoldotta a dolgot. Épp készültem diadaltáncot lejteni, mikor halk kopogás hallatszódott odakintről.
Leugrottam az ágyról, és elsétáltam a bejárati ajtóig, közben ellenőriztem, hogy a kanapét befoglaló két nőszemély még mindig alszik-e. Mivel Lin vígan hortyogott, Zöldalma pedig meg sem moccant, így megnyugodhattam. Odaléptem a bejárati ajtóhoz, csendben kinyitottam és szembetalálltam magam Cassóval. Épp szólásra nyitotta a száját, de leintettem, és a hátam mögé mutattam, hogy lássa Linenne-t és a macskát. Láttam, hogy kérdezni akar, de megráztam a fejem, és közvetlen elé léptem, szinte a mellkasához simulva, hogy behúzhassam az ajtót.
Homlokráncolva bámulta a felsőmet, de észrevehetően nem állt szándékában hátrébb lépni, úgyhogy kétoldalt megfogtam a fejét és felemeltem, hogy a szemeink egy vonalba kerüljenek.
- Előre is elnézést a tisztelet és a megszólítás hiányáért, de egy, ne bámuld már folyton a mellemet, kettő, igazán adhatnál némi teret, három, miért jöttél? – kérdeztem, majd elengedtem.
Nem úgy viselkedtem, mint korábban az irodában. Akkor próbáltam megfelelni az etikettnek, de ennyi év után már ő és én is ráébredhettünk, hogy nem nagyon megy nekem. Mások előtt mindent megtettem azért, hogy ne buktassam le magunkat, és ha olyan hangulatban voltam, vagy ő érezhetően ezt várta el tőlem, akkor viselkedtem kettőnk között is. De mikor biztosan nem láthatott senki sem, akkor átváltottam arra a stílusra, ami az edzéseink során ragadt rám.
Most olyanok lehettünk, mint két jóbarát, akik éppen egymásba futottak.
- Egy, azért bámulom a melledet, mert még mindig nehezen párosítalak össze ezzel a pizsamával, kettő, nekem tökéletesen megfelel ott, ahol állok, három, beszélni akartam veled. – válaszolt, kifigurázva a stílusomat.
Most én ráncoltam össze a homlokom, de inkább nem bonyolódtam bele újabb belsőmonológba.
- Oké, akkor az első két pontot nyugodtan átugorhatjuk, és rátérhetsz arra, hogy miről akarsz velem beszélni. Remélem nem most akarod közölni, hogy mit kéne bepakolnom, mert ahhoz már késő, most végeztem a bőröndömmel, és nincs az az Isten, hogy újra nekikezdjek.
- Áh, remélem tudod, hogy rajtad kívül senkinek sincs annyi bátorsága, hogy ilyen hangnemben beszéljen velem. – mosolyodott el. Ó, az a mosoly... hevesebben kezdett verni tőle a szívem, és megrettentem attól a belémhasító felfedezéstől, hogy ha ilyen közel áll hozzám, könnyen kiszúrhatja ezt.
- Ugyan. Tudom, hogy azért szeretsz, mert nem úgy viselkedem veled, mint a többi beosztottad. – próbáltam humorizálni, de szavaim nyomán Casso arca enyhén elkomorult. – Mi az?
- Pont erről van szó. Megengedem neked, hogy közvetlenül viselkedj velem, pedig nem lenne szabad. A sicariusom vagy, hivatalos kapcsolatnak kéne lennie közöttünk, de egyáltalán nem így van. Most az irodámban is... Mindegy. Ennek egyszerűen nem így kéne lennie. És hiába tudom ezt, mégse akarok változtatni rajta. Szeretem ezt a nyíltságot.
Elfordult előlem, és először azt hittem, itt fog hagyni. Mikor rájöttem, hogy nem megy sehova, finoman megfogtam a vállát. Nem húzódott el az érintésemtől, így bátorkodtam megpróbálni magam felé fordítani, de arra nem volt hajlandó. Végül én álltam elé, és néztem lazurit szemei mélységébe.
- Haer – kezdtem, de nem nagyon fókuszált rám – Casso, kérlek.
Pillantása fura fénnyel égett, mikor megragadott, és az arcomhoz közel hajolva válaszolt.
- Mit? Mire kérsz Rhealin?
Nagyon nyeltem, de a hirtelen kiújuló gombócot nem tudtam eltüntetni torkom szűkéből. Bensőm remegett, attól féltem, darabjaimra hullok, de ez kívülről nem látszott rajtam. Úgy gondoltam megtanultam uralkodni a testemen, és csak a korábbi irodai affér ingatott meg ezen hitemben.
Szeress.
Nem is tudom honnan a jófenéből jutott eszembe ez a képtelen ötlet, de gyorsan kivertem a fejemből. Semmi esély rá. Ha hangosan is kimondanám, csak a szívem törne össze a visszautasításból következő fájdalom súlya alatt.
- Én – megnyaltam kicserepesedett ajkaimat, majd egyel hátrébb léptem. Kezdtem újra megtanulni lélegezni, és így már beszélni is tudtam. – Csak azt akartam, hogy figyelj rám. Szerintem teljesen természetes kapcsolat van köztünk. Úgy értem. – hallgattam el kis időre, hogy összeszedjem magam – A szüleim számára nemkívánatos poronty voltam. Körülbelül még értelmes gondolatokra sem voltam képes, mikor már hozzád kerültem. Tudom, hogy a szó igazi jelentését figyelembe véve nem te neveltél fel, hanem az egyik megbízottad, de mégis nálad nőttem fel. És mikor elég idős lettem, hogy a saját hasznodra tanítani tudhass, akkor minden nap órákat töltöttél a kiképzésemmel. A mesterem vagy, én pedig az egyetlen tanítványod. Nem tudom, miért döntöttél úgy, hogy engem kivételesen sajátkezűleg képzel ki a végrehajtói feladatra, de megtetted. Megtanítottál harcolni, megvédeni magam és a nekem fontosakat. Megtanítottál élni. Nem tudok apámként, vagy bátyámként tekinteni rád, de mégis olyat jelentesz nekem, amit jóformán senki más. Tudod mi az a szó, ami eszembe jut, mikor rád gondolok? – léptem újra közel hozzá, és halkan, de jólértheően kimondom neki azt, amit eddig még sosem mertem – Otthon.
Meglepődésre, vagy leginkább rosszallásra számítottam, de nem ez történt.
Casso vett egy mély lélegzetet, és szinte szürreálisan közel jött hozzám. A jelenléte keretbe fogta a testemet, mintha kezdett volna magába olvasztani. Egy térben vele mindig is elfogott az az érzés, hogy nekem is ott a helyem, ahol ő van, de csak pár éve nőtte ki magát női szenvedéllyé ez a kezdetben gyermeki rajongás. Valaha azért akartam mellette maradni, mert ő jelentette a biztonságot, és ő volt az egyetlen, aki értéket látott bennem egy fölösleges nyűg helyett.
Aztán egyre nagyobb elismertségre tettem szert, de a hozzá fűződő érzés nem múlt el. Sokat töprengtem azon, hogy vajon miért ragaszkodom ennyire hozzá, mikor már mások is vannak, akik értékesnek találnak. Munkaerőként, barátként, teljesen mindegy volt nekem, a lényeg, hogy már nem álltam egyedül szemben a világgal. De ezelőtt, és még most is csak rá tudok úgy tekinteni, mint akihez haza térhetek. És ebben a pillanatban leesett. Eddig fölöslegesen győzködtem magam arról, hogy semmi esélyem, és amúgyis csak valami múló szeszély uralkodott el rajtam, amit majd szépen kiverek a fejemből. Hiába, mert...
Szerelmes vagyok Cassóba.
Legalábbis, amennyit olvastam a szerelemről különböző könyvekben, úgy tűnt, hogy ez a démon tart megszállás alatt.
Annyira szívesen fejbevágtam volna most magam egy baseball ütővel.
Hogy tudtam ennyire félreérteni saját magam?
Sosem voltam még férfival, de rajta kívül más eddig nem is nagyon csigázta fel a kíváncsiságomat. Csókolóztam már életemben, de legyen bármennyire is ciki, ilyen idősen még olyan szűz voltam, mint a frissen hullot hó. Nem is bántam, mert a fajunk egy másik sajátossága, hogy életünkben csak négy különböző férfival feküdhetünk le. Nehéz lenne egy kívülállónak elmagyarázni miért, de így van. Nem a szabályok miatt, ezt a mi mágiánk okozza. Ahogy négy évszak tesz ki egésszé egyetlen esztendőt, így életünk során nekünk is négy lehetőségünk van megtalálni azt, akivel beteljesedhetünk.
Minden külön férfival folytatott legelső aktus után, a két fél esszenciája, belsőjének lényege összeolvad, elvegyül egymásban, ezzel megváltoztatva azt. Aztán ez a lelki massza újra kettéosztódik, és így tér vissza a pár testébe, majd külső jelként a csuklón megjelenik egy, csak a másikra jellemző szimbólum. Úgy kell elképzelni, hogy ha én most lefeküdnék Cassóval, akkor az ő rá jellemző egyfajta tetoválás jelenne meg a bőrömön.
Négy férfi – négy különböző szimbólum.
Mindenki csak a sajátját ismeri fel, de az egymás alatt sorakozó jelek száma megmutatja egy lehendő partnernek, hogy hanyadik is lesz a nő, avagy férfi életében.
Oda-vissza működik nőnél-férfinál, és tudni illik, hogy nem csak akkor történik meg, ha közülünk valóval szeretkezünk. Szexelhetnék emberrel, vagy más természetfelettivel is, akkor is lezajlana a folyamat, annyi különbséggel, hogy egy fajtámon kívülin csak az én rám jellemző szimbólum jelenne meg.
Ha megvolt mind a négy ember, de egyikkel sem lépek párosodási kötelékre, akkor onnantól fogva csak azzal a négy férfival élhetek nemi életet. Ha érzelmileg kötődnék is egy újabb férfihoz, testileg akkor sem tudna beindítani, ahogy ő sem lenne képes megkívánni. Ezért veszélyes ez az egész. Ha a négy közül egyikkel sem teljesedem be, akkor szerelem nélkül élem le az életem. Nem lesz igazi társam. Közben meg az is előfordulhat, hogy a volt partnereim megtalálják a másik felüket, én meg egyedül maradok, frigidségre kényszerítve.
Szép kilátás lenne.
Szóval, ha még érdekelne is más, akkor is nagyon jól át kéne gondolnom, hogy odaadom-e magam neki.
Azt viszont hirtelen felvilágosulásom után már minden kétséget kizáróan tudtam, hogy Casso esetében képtelen lennék visszafogni magam. Az eszemmel tudnám, hogy nem lenne szabad, mert ő a Navitám, és megbotránkozás tárgyává válnánk. Mégiscsak bérgyilkos vagyok, ő pedig az egyik vezérünk. Igaza volt abban, hogy hideg, távolságtartó kapcsolatnak kéne lennie kettőnk között, hiszen az Axis többi tagjánál így van. Ki nem mondott szabály, hogy nem kéne összeszűrnünk a levet. Az meg elvileg a világ végét jelentené, ha a végén bennem találna párra.
De nem tudott érdekelni. Éreztem, ahogy éreztem, és ugyan hajlandó vagyok megjátszani mások előtt, hogy semmi közöm hozzá, de ha ő akar velem lenni, akkor nem fogok nemet mondani.
Ezek a gondolatok másodpercek alatt játszódtak le bennem, a valóságban azonban lélegzetvisszafolytva vártam, hogy mit fog reagálni a monológomra.
Meleg teste még mindig hozzám szorult, ahogy a számhoz hajolt és ennyit mondott: - Te is az otthont jelented számomra.
Aztán az ajkai lecsaptak rám.
Először csak egy puhatolódzó simítást éreztem, de mikor nem húzódtam el, nyelvével végignyalta az alsó ajkam. Finoman beleszívott, egy aprót harapott, mire halk nyögést hallattam. Ahogy kinyitottam a számat, nyelve tőrként hasított ajkaim közé, nem tűrve ellenállást. Megfogta a nyakam hátul, a lehető legközelebb húzott magához, majd szétfeszítette az állkapcsom, ahogy erőszakosan beljebb nyomult. Alig bírtam elég nagyra tátani a szám, de nem zavart, mert végre érezhettem az ízét. Belekapaszkodtam a vállába, mellem a mellkasának nyomtam, jobb kezemmel az arcélét fogtam közre. Finoman karistoltam bőrét körmeimmel, mire dagadó ágyékát a hasamhoz préselte.
Mint két egymásra talált pillangó, nyelvünk úgy kergette a másikét, de az üldözés csak látszólagos volt, mert mindkét fél ezt akarta, hogy utolérjék.
Nem nagyon tudtam mozogni, csak megadni magam az ő vágyának.
Ez nem egyszerű csók volt, egyszerűen nem lehetett finom jelzővel illetni, mikor ilyen rettentő vadul, éhezve tapadtunk egymásra. A nyelve keményen megbaszta az én számat, és ha tudtam volna annyi levegőt a tüdőmbe préselni, hogy megszólalhassak, akkor felkiáltok, hogy még még MÉG.
Úgy éreztem, a torkára szívja a nyelvemet, olyan intenzitással hívogatott, hogy kimozduljak a fogaim takarásából. Eleget tettem a kérésnek, és most én feszítettem szét az ő álkapcsát, és törtem előre.
Nem akartam olyan zabolázatlan lenni, mint ő, ezért először nyelvem hegyével végigsimítottam a fogain, majd lassan kígyóztattam a nyelvem az övéhez, és mikor el is értem, csak játékosan pöckölgettem. Mikor türelmetlenül át akarta venni az irányítást, beleharaptam az ajkába, felduzzasztva azt. Az egyetlen baj az volt, hogy az ily módon teltebbé vált ajkai végül képesek voltak annyira megőrjíteni, hogy úgy essek neki, ahogy korábban ő nekem.
Elszakadtam a szájától és áttértem az állára. Puhán csókolgattam, majd érzékien beleharaptam a nyakába, és a nyelvemmel elkezdtem masszírozni az ütőerét. Megelégedéssel töltött el teste rándulása, és nem is lepődtem meg, mikor durván letépte a fejem a nyakáról, és újra a számnak esett. Már egyáltalán semmi finomság nem volt benne, durván, mohón csókolt, fogaival felsértette a számat, de azt hiszem, nekem is sikerült véletlen megharapnom. Percekig egymásba gabalyodva csókolóztunk, és csak akkor hagytuk abba, mikor már végképp nem kaptunk levegőt.
Nagy kortyokban nyelve a levegőt próbáltam magamnál maradni, de Casso úgy bámult azokkal a kékséges szemekkel, hogy már attól félig öntudatlanságba taszított. Büntetni kéne az ilyen pillantást.
- Mutatnom kell valamit – szólalt meg mély, morgó hangon. Érces hanghordozása bizonyította, hogy ugyanúgy be van indulva, ahogy én is.
Fekete selyemingjét bal oldalt kigombolta, majd felhúzta a szárát, így közszemlére téve csuklóját. Mikor oda tévedt a tekintetem hallhatóan nagyot nyeltem. Már három különböző jel virított egymás alatt. Ez azt jelenti, hogy én lennék a negyedik.
A tény hidegzuhanyként ért. Nem lehetek én az utolsó.
Próbáltam elhátrálni tőle, de magragadta a karom, és nem eresztett. Nem bírtam visszatartani, könnyeim önálló életre keltek, és aláfolytak az arcomon. El akartam süllyedni ott helyben, de sajnos nem voltam rá képes.
- Sss – simított végig az arcomon, majd magához ölelt. Fejem alatt éreztem a szívét erősen dobogni és ez csak még inkább sírásra késztetett. Ez nem lehet igaz. Összezavardova hüppögtem, ő meg közben simogatta a hátam, majd a hajamra fektette az állát, és így beszélt tovább. – Nem azért mutattam meg, hogy elrettentselek. Azt akartam, hogy tudj róla. Ettől független ugyanúgy akarlak Rhealin. Talán még soha senkit sem akartam ennyire, mint téged. És nem csak most, hanem már ezelőtt is.
- De – töröltem le a könnyeim, és néztem fel rá – tudod mit jelent az, ha én vagyok az utolsó. Nem lesz több esélyed. Ha évekkel később találsz valakit, aki iránt szerelemre gyúlsz, akkor nem lehettek testi valótokban együtt. Soha. Biztos meg akarod ezt kockáztatni? Miattam –
- Néha olyan butaságokat tudsz mondani Rhia – vágott a szavamba – Szerinted nem vettem észre, hogy hogyan nézel rám? Ugyanazt a tekintetet látom, mint ami a tükörben fogad, ha azelőtt töprengve gondolok rád. Okos lány vagy, érezned kellett azt... Amit én is érzek, ha mellettem vagy. És ma az irodában végre rájöttem, hogy nem csak képzelődöm. Akarsz engem. Valld be.
A sírás végül abbamaradt, csak a néma hitetlenségnek maradt hely bennem.
- Hogy... mi? Nem értem. Vagyis értem, csak nem hiszem el. Ha tudod, ha tudtad, hogy mit érzek, akkor mit valljak be? Az előbbi csókcsata nem volt talán elég meggyőző? – húztam fel a szemöldököm.
- Több, mint meggyőző volt – puszilta meg gyengéden a homlokom. – Ennek köszönhetően vagyok képes teljes mértékben elhinni, hogy nem fölöslegesen jöttem ide. És most szeretnék a következő szintre lépni veled. Tudom mit teszek, és senki másnak nem adnám át ezt a helyet. Akarom, nem, szükségem van rá, hogy te legyél a negyedik. – tenyerét a szívére tette – Itt benn érzem, hogy muszáj megtennem. Veled kell lennem.
Ha nem róla lett volna szó, akkor azt mondom, hogy csak a bugyimba akar bejutni, és azokat a szavakat használja, amik segítik a cél teljesítésében. De Casso még soha nem hazudott nekem. Talán elhallgatott dolgokat, de nyíltan nem állított valótlant előttem. És nincs senki, aki az utolsó lehetséges partnerét ne választaná meg körültekintően. Innentől nincs visszaút, ennél fogva egyszerűen nem létezik olyan, aki csak a pillanatnyi hévnek engedve ugrana bele az ágytornába. Minden egyes szeretőt jól át kell gondolni, senki sem választ olyat még legelsőnek se, aki iránt ne érezne valamit. A férfiak olyan nőket választanak, akivel el tudják képzelni, hogy eggyé válhatnak, és fordítva, a nők is ezt teszik. Én is ezt teszem.
Tudtam, mi a saját álláspontom, és most már tudom, hogy ő sem könnyelműen jött utánam. Felelőssége teljes tudatában választott engem, valószínűleg már jóval azelőtt, hogy egyáltalán ábrándozni mertem volna erről a pillanatról.
A kéjes melegség újra elöntött, a szükség nyilalló fájdalma lüktetni kezdett a lábaim közt. Kibontakoztam a karjaiból, közben Casso félig vágyódva, félig félve figyelte mozdulataimat. Felhúztam cicás pizsamám bal ujját, és az orra elé emeltem üres csuklómat.
- Nekem te leszel az első. – mondtam, majd az oldalam mellé engedtem a karom. Vidáman elmosolyodott a beleegyezésem hallatán, majd sebesen a karjaiba emelt. A bőréből áradó forró hő még a ruhán keresztül is szinte égetett, bele sem mertem gondolni, mi lesz akkor, ha ezek a ruhák lekerülnek rólunk.
Talán spontán elégünk a nagy hévben.
- Tudom. – fogta át a derekam birtoklóan – És ez hihetetlenül boldoggá tesz. Ugyan nem tudtam volna megakadályozni, hogy együtt legyél mással, de a lehetőség gondolata annyiszor, és oly mértékben kihozott a sodromból, hogy félő volt, hülyeséget csinálok.
Kuncognom kellett a kirohanásán, de mikor az őrjítő vágytól fényesen csillogó szemeivel dühödten rám mordult, rájöttem, hogy egy abszolút domináns hím tart a karjaiban.
Casso annyira rosszul viselte volna, ha én, mint számára érzelmileg fontos nőnemű lény, lefekszem egy másik férfival, hogy valószínűleg betörte volna az illető fejét. A döntésem miatt, hogy nagylánnyá válok, minden kétséget kizáróan úgy vélte volna, hogy soha nem is akartam őt úgy, mint ahogy ő engem, de ez nem akadályozta volna meg abban, hogy megtegye, amit az ösztöne diktál. Ugyan nem magyarázta volna meg nekem, hogy miért tette, mert titkolta volna a felém irányuló igényét, de ez nem sokat változtatott volna a helyzeten.
Érdekes kilátások.
Úgy éreztem, a karjai acélból vannak körülöttem, és ez a fémbilincs addig nem ereszt, amíg maga alá nem temethet a tulajdonosa. Akár a homlokomra tetoválhatta volna, hogy hozzá tartozom, és semmi sem veheti rá arra, hogy kiengedjen a karmai közül. Vicces. Én is ezt gondoltam róla.
Szenvedélyesen megcsókoltam, s míg nyelvünk vad táncot járt, szinte fel sem fogtam, hogy kinyitotta az ajtót, és a lehető legnagyobb tekintettel Linékre, próbált csendben átvinni a nappalin. Úgy tartott, mint a hímestojást, aminek eltörése megfizethetetlen lenne számára. Bevitt a hálószobába, a zárban található kulccsal bezárta az ajtót, majd két hosszú lépéssel az ágynál termett. Csak annyi pillanatra eresztett el maga mellől, míg biztos helyre rakta a takaróról a bőröndömet, majd annak helyére fektetett.
- Nem bírok tovább várni – súgta a számba, majd az ajkaim birtokba vételével egy időben egyetlen mozdulattal letépte a felsőmet.
És a végére ráadásnak adok még pár képet, a fentebbi úriemberről, közben senki ne felejtse, hogy nagyjából ő lenne Casso karaktere! :)
Végeztem :D
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése