Ez egy femslash fejezet!
Vagyis: az érzéki dolgok két nő között történnek, akik közül az egyik Rhia. Korábban egy facebook-os csoportban kérdeztem, hogy mennyire venné el egy olvasó kedvét, ha ilyen történés is lenne a történetemben, de végül arra a megállapításra jutottam, hogy mindenképp bele fogom írni, és tessék, ez lett belőle :) Próbáltam ízléses lenni, és bár tudom, hogy a nők inkább hetero, vagy férfiak közti homo kapcsolatról olvasnának, azért remélem, hogy ez is élvezhetőre sikeredett...
Aki olvasta a korábbi fejezeteimet, és aggódna, hogy a végén a főszereplőm leszbikus lesz, azt megnyugtatom, hogy nem ez az igazság: Rhealin a Casso és egyéb pasik iránti vonzalma ellenére sincs tisztában a szexualitásával, idővel rá fog jönni, hogy biszexuális hajlamokkal is rendelkezik, de az eddigi elképzelésem szerint, csak ezzel a nővel fog lefeküdni. És halkan megsúgom, hogy mindenképp szükséges ez a viszony kettejük között, egyrészt Rhia sok mindenre így fog rájönni saját magával kapcsolatban, másrészt az adott lánynak a későbbiekben is fontos szerepe lesz, és nagymértékben pont azért, ahogy Rhia érez iránta.
Amúgy ez tényleg csak egy "várható fejezet", amin majd lehet változtatok itt-ott, mert még jóval hátrébb fog elhelyezkedni a történések sorában, csak épp MUSZÁJ volt megírnom, mikor jött az ihlet, és inkább megosztom már most, hogy lehessen látni, mire számíthat az ember.
Sajnos most épp nem tudok haladni a másik történetemmel, meg nagyon ezzel se, mert ugyan terveim vannak, de időm nem nagyon, meg kijött rajtam a "nyárszindróma", és napjában egyre többször kezd el olyan elviselhetetlenül fájni a fejem, hogy képtelen vagyok gép elé ülni, és nekifogni az írásnak... Még most, ahogy írok is, hasogat a fejem, és egyszerűen már fogalmam sincs mitől, de él a gyanúper, hogy azért, mert nem nagyon tudok mit kezdeni magammal itthon: az unalomtól fáradékony leszek, de nem álmos, így aztán hajnalig fenn vagyok, és ha sikerül elaludnom, meg felkelek du 2-3 között... Csak épp abszolúte nem pihenem ki magam, aztán ilyen semmilyen hangulatom lesz, szenvedek itt magamnak, és nem tudok azzal foglalkozni, amivel szeretnék -_-
Szóval bocsánat azoktól, akik várják a folytatást, tényleg próbálok rajta lenni az ügyön, de "haldoklás" közben nehezen forog az agyam... Pár nap és megyek Szlovéniába fesztiválozni, talán a hegyi levegő meg az egész napos mászkálás, meg úgy eleve az, hogy lesz mit csinálnom majd helyreráz :) Ha ezt sikerül elérnem, akkor tényleg nyomban kezembe veszem a gyeplőt, és uccuneki, addig meg imádkozzatok értem :D
Ja és örülnék a visszajelzésnek, hogy jó-e így megírva ez a "leszbikus" kapcsolat (amúgy megtörtént dolgokon alapszik, szóval szerintem elég hiteles lett, de így fájós fejjel most épp nem bízom 100%-ig a saját ítéletemben).
X-edik fejezet
Otthagytam a marakodó tömeget, és a sarokba vonultam. Össze voltam zavarodva. Örültem, és egyben zavart is, hogy helyettem Luciane vetette magát Gaelre. Próbáltam kibogozni agyam működő részének összekuszálódott szálait, de csak annyira jöttem rá, hogy valami itt nagyon nem stimmel. Tudtam, hogy érzek valamit Gael iránt. Biztos voltam benne, hogy vonzódom hozzá, ahogy abban is, hogy ő nem akart semmi rosszat. És mégis, mikor mindenki, úgy értem tényleg MINDENKI előtt egy csókkal jelezte a hozzátartozásom, valahogy lefagytam.
Én mondtam neki, hogy próbáljuk meg. Már amennyire randizásnak lehet nevezni azt,amit mi eddig műveltünk... Valahol mélyen abban a hitben éltem, hogy Casso mellett ő az egyetlen férfi, akinek oda tudom, és oda is akarom adni a szüzességem. Aztán annyi történt, hogy ma rájöttem: nem tudom megtenni. Nem akarat kérdése, egyszerűen nem vagyok felkészülve rá, hogy ezt a lépést ma megtegyem. Pontosítva, hogy vele megtegyem.
Odabotorkáltam az asztalhoz, és felvettem egy üveg vodkát. Az átlátszó anyag alján alig egy deci alkohol maradt, de én a számhoz szorítottam az üveget, és azt is eltüntettem. Egyszerre volt keserű, és íztelen, amolyan meghatározhatatlan, ahogy lecsúszott a torkomon. Utána égő érzést hagyott a nyelvőcsövemben, de gyorsan leöblítettem egy pohár szénsavas narancslével és az érzés végül elmúlt.
Felnéztem, Gaelt kerestem a pillantásommal, de nem találtam sehol. A többiek biztos kikísérték az udvarra, hogy levegőzzön egy kicsit.
A felirat: „Elszúrtam”, pulzáló neonfénnyel villogott a fejem fölött. Legalábbis, én így éreztem, de hogy más mit látott, mikor rám nézett, arról igazából fogalmam sem volt.
Mit kéne most csinálnom?
Az üvegajtó kicsapódott, és Luciane jött oda hozzám, megkocogtatva a vállam, hogy biztosan rá figyeljek.
- Rhia... Sajnálom az előbbit, de beszélnünk kell. Most. – hanghordozása nem tűrt ellenvetést. Szinte viccesnek találtam volna a dolgot, hogy az alapvetően erőszakkerülő Lucy most parancsolgatni akar nekem, ha nem épp az lett volna a lényeg, hogy az utasítás célpontja én vagyok.
Felé nyújtottam a kezem, s mikor ujjaink összeértek, villanásszerű elektrosokk cikázott át a karomon keresztül az egész testembe. Nem értettem.
Egyszerre vágytam három emberre, és a három közül bizony az egyik nő volt. Luciane közelében olyan testi reakciót vettem észre magamon, amit más közelében egyáltalán nem. Nem úgy akartam őt, ahogy Cassót vagy Gaelt, de mégis csak akartam. De nem tudtam hogyan kéne ezt közölnöm vele, mert a beszélgetéseinkből az kiderült, hogy soha sem volt nővel, de arról nem voltak információim, hogy hogyan állna a lehetőséghez.
Bár jobban belegondolva, ez talán nem teljesen igaz. A láthatatlan kis csápjaimmal fogtam a jeleket, hogy ő sem közömbös irántam, és valami belső hang azt suttogta bennem, hogy még ma, hamarosan mindenre fény derül.
De azt nem sejtettem, hogy most rögtön.
*****
Luciane erősen kapaszkodott az ujjaimba, gyengéden, s egyben határozottan vezetett a célpontja felé, ami, mint mostanra kiderült, nem más volt, mint az emeleti fürdőszoba. Behúzott, becsukta az ajtót, és nekitámaszkodott a csap fényes fehér felületének.
- Rhia – sóhajtotta – Őszintén megmondom, nem igazán tudom szavakba önteni a gondolataimat, ezért most kivételesen a tettek mezejére lépek, és egyszerűen megteszem azt, amiről úgy érzem, meg kell tennem.
A szívem várakozásokkal telve, hevesen vert, mikor odalépett hozzám, és karjait a nyakam köré fonta. S mikor szirompuhaságú ajkaival birtokba vette az enyéimet, úgy éreztem, amaz egy pillanatra megszűnt dobogni.
Ugyanúgy lefagyva álltam, mint Gael esetében, de teljesen más okból kifolyólag. A zilált érzelmi szálak egy apró része végre a helyére került. A szívem, és a testem helyesnek érezte, amit csinálok, de az eszem makacsan ellen állt. Ennek nem vele kéne történnie - kiáltotta összes, még munkára fogható agysejtem, és ez a kettősség megfeneklett bennem.
Hátraléptem, lassan eltávolodtam Lucytól, majd a vécéhez lépve, lehajtottam annak vékony fedelét, és leroskadtam. Arcom a kezeim közé temettem, és próbáltam gondolkodni. Próbáltam felfogni, feldolgozni annak a jelentőségét, hogy mit jelent az, ha most tovább lépek ezen az úton.
- Kérlek, Lucy... Most menj ki egy kicsit, és hagyj itt engem. Meg foglak keresni, hogy beszéljek veled, de gondolkodnom kell. Komolyan, muszáj, hogy egyedül hagyj. Kérlek.
Halkan suttogtam, még magam is meglepődtem, milyen erőtlennek hangzik a tulajdon hangom. Úgy éreztem magam, mint akit kilöktek egy húszemeletes épület tetejéről. Tudtam, hogy az esés hogy végződik, mégis, szükségem volt arra, hogy a zuhanást egyedül éljem át. Érezni akartam, éreznem kellett, ahogy a visszafordulás lehetősége, mint a hideg szél, elsüvít mellettem. Nem tudott megtartani, én pedig nem tudtam belekapaszkodni, hogy megállítsam a folyamatot. Képzeletemben a levegőmolekulák úgy fontak körbe, és szőttek láthatatlan hálót körém, mintha megakarnának védeni a becsapódás fájdalmától, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Már késő.
- Rendben van – motyogta csendben Luciane és alig észrevehetően kisurrant a szobából. Az utolsó percben láttam egy átlátszó cseppet a padlón szétfröccsenni. Egy ideig csak ültem, és bambán bámultam a groteszk, de mégis oly jellegzetes formát.
Ha létezik feljebbvaló létforma, akkor látja, tudja, hogy nem akartam ezt a jószívű lányt megbántani. Nem. Most rögtön utána akartam rohanni, és megvigasztalni, továbbá bevallani neki, hogy amit tett, azt én is meg akartam vele tenni. De kényszerítettem magam, hogy a helyemen maradjak. Olyan erősen szorítottam ökölbe a kezem, hogy az ujjperceim kezdtek zsibbadni. Át kellett gondolnom a helyzetet.
Tudtam mit akarok, és azt is, hogy végül mit fogok csinálni. De a félsz maró karmai erősen csimpaszkodtak a mellkasomba. Féltem a vágyaimtól, a beteljesülésüktől, és attól is, hogy nem tapasztalom meg, amit szeretnék. Annak a lehetősége is megrémített, hogy ebbe önként belemegyek, de csalódni fogok.
Nem akartam csalódni. Csalódtam Cassóban, mert elutasított. Csalódtam a Gael iránt táplált érzéseim valósságában. Ha ez is rosszul sül el, ha megbánom... Nem tudom elképzelni, hogy azon hogyan tenném túl magam. Főleg azok után, hogy nem csak azon filóztam igencsak bőszen, lefekszem egy nővel, de egy bizonyos érzésnek a hiánya is nyugtalanított. Ugyan írásbeli dokumentumon nem, de szóban másnak ígértem magam. Vagy legalábbis ígértem egy lehetőséget. Most pedig arra készültem, hogy ezt a lehetőséget átruházom másra, mert így éreztem helyesnek. Nem is helyesnek, szükségesnek.
A vérem forrón pezsgett az ereimben, minden létező porcikám arra sürgetett, hogy emeljem fel a seggem, és lépjek ki azon az ajtón.
Engedtem a szorításon, így az éltető nedű újonnan keringésnek indult a tenyeremben. Hüvelykujjammal a másik kezem ujjait tördeltem, majd masszírozni kezdtem őket, hogy újra felmelegedjenek. Sötétbarna tincseim áthatolhatatlan függönyt alkottak az arcom előtt, de nem akartam arra venni a fáradtságot, hogy akár csak egy szálat is a fülem mögé tűrjek.
Muszáj volt tudatosítanom magamban a dolgokat. Meg kellett értetnem az eszem ellentmondó felével is, hogy ez igenis helyénvaló. Lucy nem csak fizikai értelemben vonzott. A jelleme, a tulajdonságai, az elvei, ezek mind sokkal mélyebben érintettek. Valahogy tudtam, hogy nem vagyok, és nem is tudnék szerelmes lenni Luciane-be, de olyan megfoghatatlanul akartam magamban érezni az ő lelkivilágát, hogy azt egyszerűen nem is lehet megfogalmazni. Ha a mágiánk ránk, ilyen esetben is hatással lesz, akkor bepillantást nyerhetek a lénye lényegébe. Magamba szívhatom a tisztaságát. Megérthetem, mit miért mond, és miért tesz. Akartam ezt a tudást. Akartam a testét, a lelkét, érezni akartam, megérteni és érinteni, hogy méltó párja lehessek, már amennyire ez lehetséges.
Csodáltam őt. Olyan lány volt, akiből az emberek 95%-a csak annyit lát, hogy észveszejtően jókedvű, mindig pörög, egyszerre van a társaság középpontjában, és annak peremén. Mindig mosolyog, a legpocsékabb helyzetben is próbál humorizálni, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a környezetében élők elégedettek legyenek. Nem vele, hanem magukkal. Láthatatlanul suhan át a tömegen, helyreteszi a kapcsolatokat, megpróbál megoldani minden problémát, és mindezt úgy, hogy az érdemeit megtartja magának. Nem kérkedik velük. Természetesnek veszi, hogy az embereknek olykor szükségük van lelki szemetesládára, és ő önként vállalja ezt a feladatot.
Még az sem csüggeszti el, ha a figyelmességet nem viszonozzák, mert mindennél boldogabbá teszi, ha végül mások elismerik, hogy valamit jól csinált. Nemcsak a farkasoknak hasznos, hogy van egy ilyen lány a tagjaik között, de az összes létező ismerősére jótékony hatással van..
És ő a legmagányosabb útra tévedt személy, akit csak ismerek. Nem úszik az árral, a társadalmi normákkal, és nem hagyja, hogy bármi befolyásolja. Ha valamiről megvan a maga véleménye, akkor nem fél kiállni, és elmondani azt, ugyanakkor nem használ erőszakot, hogy a szavai igazságát bizonyítsa. Nem szégyelli a hibáit, a félrelépéseit, mindet elfogadja, és hangoztatja, hogy bár a sors sokszor másképp is alakulhatott volna, ő örül mindannak, amit átélt. Mert a negatív emlékek mind formálták a személyiségét, és végül ott lyukadt ki, ahol szerinte lennie kell.
Mintha eleve így lett volna elrendelve.
Vágytam rá, hogy olyan lehessek, mint ő, hogy csak feleannyira megértőbb legyek magammal és az emberekkel. Hogy felrúgjam a szabályokat, szabadságot követeljek, és megtegyek mindent annak elérése érdekében.
Amíg őt nem ismertem meg, addig elégedett voltam a sorsommal. De minden megváltozott. Függetleníteni akartam magam másoktól, és ugyanakkor ott akartam lenni a szeretteimnek, ha szükségük lenne rám. Pontosan azt akartam, amit Lucy elért. Ha valakinek problémája volt, az előbb-utóbb mind hozzá ment segítségért, de ő az évek alatt olyan erőssé vált belül, hogy nem volt szüksége támogatásra. Saját magát támogatta.
„Jól jegyezd meg, amit most mondok. Szeresd a családod, a barátaid, segítsd őket mindenben, amiben tudod, de Te ne fügj tőlük. Felteszek neked egy kérdést. Szerinted ki az a személy, az egyetlen létező személy, aki életed végéig veled marad? Jóban-rosszban, a napsütéses boldog percektől, a legsötétebb rémálmaidig? Gondolkozz el ezen, majd nézz bele a tükörbe. Ott megleled a választ.”
Most már végre értettem mit akart ezzel mondani, és teljes egészében egyet értettem. Világosan láttam, hogy milyen egyszerű, és elborzasztó is a válasz. Mert az egyetlen ember, aki egész életemben mellettem lesz...
Az önmagam vagyok.
De nem csak erre jöttem rá. Ha én magam vagyok önnönmagam egyetlen örök társa, akkor az életem úgy kell élnem, hogy ne bánjam meg a tetteim. Igen, hibázhatok, de ezeket a botlásokat szükséges rosszként kell elkönyvelnem. Luciane azt mondta nekem, hogy ha mindent előlről kezdhetne, és jobban is választhatna, akkor sem tenné meg a múltbéli dolgok ellenkezőjét. Minden hibája a sajátja, és mivel a szabadakaratot már-már szürreálisan nagyra tartja, így ezekkel akar élni, nem akar megválni tőlük.
Mire ez az eszmefutattás végigjátszódott bennem, már teljesen lenyugodtam. A kétségeim elenyésztek. Lehet, hogy hibásan gondolkodok, és nagy ballépésre készülök, de ez akkor is az én döntésem lesz. Fenébe a szélsőségekkel, az etikai normákkal, és Gaellel, mert egy olyan különleges, nagyszerű nő vágyik a társaságomra, mint Lucy. Ha ő ki mer állni a többiek elé, és felvállalni saját magát, akkor én sem tehetek ennél kevesebbet.
Igen, tiszteltem, SZERETTEM Luciane-t. Testi és lelki szenvedély kerített hatalmába, aminek most már végre eleget akartam tenni. Csak az járt a fejemben, hogy itt az ideje azt tennem, amire ez a pumpáló vértasak a mellkasom bal oldalán már réges-rég noszogat. Nem figyelni a külső hangokra, csak menni a magam feje után, hisz nem bántanánk senkit se, maximum magunkat azzal, hogy nem nézünk szembe a meztelen igazsággal.
- Szeretkezni akarok vele! – kiáltottam jó hangosan, hogy a tükör is beleremegett. Felpattantam, az ajtóhoz szaladtam, ám mikor ki akartam nyitni a kilincsnél fogva, annak széle váratlanul a homlokomnak ütődött. A résben az egyik farkas állt erősen illuminált állapotban. Még az én kiélezetlen orrommal is éreztem a tömény szeszszagot áradni pórusaiból.
Leplezetlenül végigbámult rajtam lassacskán magukba forduló szembogaraival, majd négy szót böffentett fel nehezen forgó nyelvével:
- Eeeéén, szivvesen le.. léffekűdnél véöled.
Megmakacsoltam magam, és csak azért sem vágódtam hanyatt a szájából áradó bűz észlelésétől. Nem. Én nem!
- Kösz, de kihagyom az ajánlatod. Valaki más vár rám – mondtam, majd megpróbáltam félretaszajtani az útból, de mintha lehorgonyzott volna.
- Uuuggyan, szep-széépjány, azzz ah más bihzstosán nincsén olyan jó passi, minty én.
- Igazad van – szemei diadalittasan felcsillantak, de gyorsan letöröltem a gusztustalan vigyort a képéről -, mert az a valaki más nőnemű. – Végül nem kegyelmezve ellöktem az útból, és otthagytam a sarokban, had főjön a feje az elhangzottak miatt.
Két lépést sem tettem meg, mert Luciane előttem termett a semmiből. Na jó, csak úgy tűnt, hogy a semmiből, mert kábé beleolvadt a fal árnyékos részébe, hogy aki nem ütközött közvetlen belé, az észre sem vette, hogy ott van. Ijedtségemben én is ugrottam egyet, de gyorsan túltettem magam az afféron.
- Lucy, én -
- Hallottalak az előbb – mosolyodott el félszegen, és az a bátortalan gesztus hevesebb iramra kényszerítette a szívem – És remélem, hogy rólam volt szó.
- Senki más nem érdekel rajtad kívül. – Komolyan gondoltam, és ezt ő is láthatta. Nem volt miért hazudnom. – Tudod a dolgaimat a pasikkal, de biztosíthatlak, ebben a szent momentumban csak irántad érzek vágyat. Én... – nagyot nyeltem és szemtől szemben is kimondtam – Le akarok veled feküdni.
- Ezt már az előbb is hallottam – már nem csak mosolygott, szemeiben ismerős parázs gyúlt, amitől önkéntelen is görcsbe rándult a gyomrom, és ki akart alólam csuklani a lábam. Ideges voltam, de várakozásteli is egyben. Új, ismeretlen vizekre szándékoztam evezni. Bár esetemben relatív a szexuális aktust így nevezni, mert még senkivel sem próbáltam.
- Tudom. De ezt közvetlen neked akartam mondani, nem annak a kétlábon járó, húsba zárt whisky-manifesztációnak.
- Jó válasz. – kézenragadott, bíztatóan kacsintott egyet, majd egy kitárt ajtón át behúzott valakinek a hálószobájába. Még feldolgozni sem volt időm a környezetváltozást, már kattant a bilincs a csuklómon. Átvitt értelemben, ugyanis Lucy kulcsra zárta az ajtót.
- Hogy szeretnéd? – kérdezte kéjesen. Szemeit túlvilági fény hatotta át, de nem tepert le azonnal. Hagyta, hogy én döntsek. Értette, milyen fontos ez nekem.
- Lassan. És szeretnék – elpirultam, de nem hátrálhattam meg – szeretnék én irányítani. Szeretném, ha hagynád, hogy én érintselek, és nem fordítva. Legalább addig, amíg mást nem mondok.
- Ne félj – fogta meg a kezem – a gondjaidra bízom magam.
Lenéztem egybefonódó ujjainkra. Az én világos bőröm az ő egészen halvány tejcsokoládéja mellett. Úgy igazán még soha nem engedtem meg magamnak, hogy eltűnődjek Luciane-n. Csak elfogadtam a vonzódást, de nem néztem a mélyére. Pár perccel ezelőtt feltártam a lelki okokat. Most itt volt a lehetőség, hogy a többit is szemügyre vegyem.
Felnéztem az arcába. Jobb kezem annak puha bőrére simítottam. Figyeltem kitágult pupilláit, dzsungelt idéző zöld szemeit. A buja természet minden színe megfordult azokban az íriszekben, és ilyen közelről még káprázatosabbnak hatottak.
Ha tudnád, milyen gyönyörű vagy Lucy.
Végighúztam a mutató és középső ujjam a homlokától kezdve egész málnaszín ajkaiig. Lehunyta pilláit, én pedig előre hajoltam, hogy megcsókoljam. A korábbi csók túl váratlan volt, nem tudtam kiélvezni. Most végre lehetőségem volt rá. Nem csak ajkai színe emlékeztetett málnára, még az íze is olyan volt. Édes volt, egy csipetnyit savanykás, de mindenképp üdítően hatott rám. Nyelvem becsúsztattam az ajkai közé, ő pedig boldogan fogadott, nyelvével hozzám simult, de ígéretéhez híven nem vette át az irányítást. Lassan, lágyan kóstolgattam, egyre mélyebbre lopóztam, és minél többet kaptam, annál jobban akartam még többet elvenni belőle.
Átkaroltam a nyakát, magamhoz vontam, hagytam, hogy mellei az én mellkasomhoz nyomódjanak. Egyre szűkebbnek éreztem a ruháimat, mintha képesek lennének a hőtől összezsugorodni. Sürgető vágy fogott el, hogy minél előbb meztelenek legyünk, de még nem akartam engedni ennek a sürgetésnek. Minden pillanatot ki akartam élvezni, még Lucy levetkőztetését is. Azt akartam, hogy örökre emlékezetünkbe égjen ez az este, ez a pillanat, hogy felejthetelen legyen, és semmilyen más emlék ne vehesse át a helyét.
Hátrahajtottam a fejem, néztem vértől duzzadó ajkait, melyen kettőnk nyálának keveréke csillogott. Finom orcája tűzben égett, szemeit még mindig lehunyva tartotta. Nagyon bájosan festett, mint aki teljes önkívületbe esett. Pedig még csak most kezdtünk neki.
Mikor beletúrtam hosszú, mahagóni színű hajába, még a lélegzetem is elakadt, hisz selymes tincsei olyan perzselő érzést hagytak a bőrömön, mintha korbáccsal csaptak volna a tenyeremre. Még a legapróbb érintés is túl intenzíven hatott rám. Az érzékeim a maximumon voltak, ha csak rám fújna, már attól összehúzódnának a belső izmaim.
Marokba fogtam tincseit, félrehúztam a nyakáról, és a verőérre tapadtam. Először csak pihekönnyű csókokat nyomtam forró bőrére, majd elkezdtem úgy csókolni, nyalni, mintha még mindig a szájával lennék elfoglalva. Finoman beleharaptam, alig nyomtam fogaimat a bőrébe, de ettől úgy elkezdett remegni, hogy alig bírtam megtartani. Rájöttem, ideje elfoglalni az ágyat, mert hasonló magasságunk és súlyunk miatt képtelen lennék elbírni vele, ha a szenvedély annyira maga alá gyűri, hogy össze akar esni.
Még szorosabban öleltem magamhoz, közben áttértem a füle mögötti érzékeny részre. Ott kényeztettem, mire helyeslő mormogást hallatott. Felbátorodva vettem ajkaim közé fülcimpáját, az apró részt forgattam a számban, masszíroztam, ízlelgettem, még a fülbevalója sem akadályozott tevékenységemben. Míg ő már majdnem elalélt a karjaimban, addig én lassan lépkedtem hátrafelé, próbáltam az ágy felé koordinálni magunkat, s mikor a vádlimmal nekiütköztem az ágykeretnek, behajlítottam a térdem, és elkezdtem hátrafele dőlni, így együtt zuhantunk a matracra. A takaró összegyűrve feküdt a fejünk fölött, és kijelenthettem, hogy Luciane súlya ebben a testhelyzetben egyáltalán nem túl nehéz.
Finoman hátrarántotta a fejét, hogy az eddig ajkaim közt raboskodó fülcimpa kicsúszott a számból, és úgy helyezkedett, hogy nyaka kecses íve essen a helyére. Nem haboztam, ismét rátapadtam, és már nem csak nyaltam, hanem szívtam is. Nem tudom hogyan, de éreztem az érben lüktető vért, ahogy miattam még jobban felforrósodik, és az érhálózaton át Lucy egész testébe eljut. Hallottam, ahogy liheg, lehellete meglibbentette az én sötétbarna tincseimet, és bizsergette a homlokrészen futó nagyon érzékeny bőrfelületet. Nem tudtam eldönteni, hogy csikis, vagy izgató. Kicsit kellemetlen volt, ugyanakkor tovább akartam érezni.
Luciane belekapaszkodott a vállamba, megemelte a testét, és ráült a derekamra. Elkezdett vonaglani, amitől olyan benyomásom lett, hogy próbálja valamihez hozzádörgölni magát, de az én ölem felszereltsége ezt nemigazán tette lehetővé. Ez dühített, ugyanakkor így is boldoggá akartam tenni. Már épp kezdtem volna a testünk közé nyúlni, hogy segítséget nyújtsak neki, de zilált szavai megállítottak.
- Ne tedd – nyelt nagyokat, úgy hangzott, alig tud egyáltalán megszólalni – Így is... Így is menni fog. Érzem. Óh, érzem – nyögött, és vette nagy kortyokban a levegőt – A-hogy nya-lod-a-nyakam, mintha a-combjaim közt is-ott-len-ne-a nyelved. Csak... Foly-tasd. Szívd. Kér-lek.
Visszahúztam a karom, és megfogtam a fejét, hogy igazítsak rajta a jobb hozzáférés érdekében. A világ leszűkült kettőnkre, csak őt éreztem, lábait a testem két oldalán, a vállamba vájó körmeit, a puha melleit, s forróság járt át mindenhol, ahol ilyen erőteljesen érintkeztünk.
Még az ajkam is bizsergett, ahogy eleget tettem a kívánságának. Csak a bőre ízével, illatával törődtem, ő pedig egyre hangosabban lihegett, néha-néha kiszaladt egy-egy sóhaj, vagy nyögés a száján, aztán ezek a hangok megsűrűsödtek, egyre erősebben kapaszkodott belém, rázkódott az egész teste, combjai közül pedig olyan hő áradt, hogy szinte attól féltem, ha újra kinyitom a szemem, akkor az egész szoba lángokban fog állni.
- Rhii-aah – nyögte a nevem, remegése túlságosan is felerősödött, muszáj volt átkarolnom a derekát, hogy valahogy egyhelyben tartsam.
Tudtam, hogy nem kell sok, hogy alig pár másodperc az egész, ezért még intenzívebben csókoltam nyaka tejszín ízű bőrét, de mikor éles fájdalom hasított csontjaimba, Luciane-hoz hasonlóan én is felkiáltottam. Csakhogy ő az élvezéstől, míg én a nem várt kíntól. Ahogy tudtam, kapaszkodtam, hagytam, hogy a remegés lecsillapodjon benne, de közben arra gondoltam, hogy még szerencse, amiért nem én voltam fölül, és nem a hátamat karolta át, mert az orgazmus pillanatában kettétörte volna a gerincem.
Mikor ellazult a teste, feje a nyakamra hullott, és ujjaival elengedte a vállam, végre fellélegezhettem. Sajogtak a bőrömben hagyott nyomok, de figyelmen kívül hagytam őket. Elégedett voltam, mert sikerült kielégítenem. Elsőre, ráadásul igazán intim helyen hozzá sem kellett érnem. Mámorító volt az érzés, ténylegesen hízott a májam. Úgy gondoltam, ez is azt bizonyítja, hogy ha valaki iránt így érez az ember, mint mi Lucyval egymás iránt, akkor minden szó, minden tett, minden érintés sokkal-sokkal jobban felerősödik, mint azt valaha is gondolnánk. Varázslatos volt, hogy ezt együtt felfedeztük.
Mellém helyezkedett, karját átvetette a mellkasomon, de még mindig nehezen vette a levegőt. Hangosan pihegett, én pedig nem tehettem mást, mint néztem kisimult arcát, összekuszálódott tincseit, hallgattam lélegzetvételét, és egyre jobban kívántam, hogy ezt újra megtehessem vele.
Pár percig így heverésztünk, majd a keze a nyakamra csúszott és elkezdett cirógatni. Egyre lejjebb, és lejjebb simogatott, de elég lassan haladt ahhoz, hogy minden egyes érintett négyzetcentiméteren kínokkal vegyes várakozást éljek át. Kikerülte a mellem, helyette az oldalamat, a bordáimat simította végig, a felsőmön keresztül karistolt hosszú körmeivel. Mikor a csípőmhöz ért, akkorát rándultam, hogy majdnem lelöktem magamról. Valamiért tetszett neki a reakcióm, mert innentől kezdve csak a csípőcsontot birizgálta, és ettől egyszerűen muszáj volt vergődnöm. Össze-vissza dobáltam magam, nem tudtam abbahagyni.
Keze becsúszott a top alá, és úgy folytatta az egészet, fel-le a derekamtól a csípőmig. Mikor már nem bírtam tovább, megfogtam a karját, és a szívemhez szorítottam. Erre kinyújtóztatta az ujjait, és rásimult a felső anyagára. Tudtam, hogy érzi őrülten kalimpáló szívverésem, mert én is egész testemben éreztem a vérbő szerv lüktetését.
Rámnézett, csillogó szemei újra parázslottak, még a légzése is megváltozott. Felült, maga alá igazította karcsú lábait, és engem is felemelt fekvő helyzetemből. Kíváncsian néztem rá, az idegesség újra kezdte összehúzni a gyomromat, de mikor megcsókolt, a görcs feloldódott, nem maradt időm idegesnek lenni. Most a hátamat simogatta, belekapaszkodott a ruha anyagába és felfelé húzta testem vonalát követve. Mikor már a nyakamnál járt, elszakadt a számtól, és átbújtatta a fejemen. Hátradobta a válla fölött, és újra az ajkaimnak szentelte minden figyelmét.
Én is a pólójáért nyúltam, de megakadtam a mozdulat közben, mert éreztem a melltartóm kapcsát szétpattanni. A pántok engedtek, lejjebb csúsztak a vállamon, a melleim előtűntek kosarukból. Pislogli se lett volna időm, Lucy marka rögtön közrefogott, hüvelykujját a bimbóudvarra simította. Mellbimbóim peckesen álltak, mintha következő kliensnek jelentkeznének. Nem is kellett sokáig várniuk, két ujj rögtön elkezdte morzsolgatni őket.
Belenyögtem Luciane szájába, és tétlenül tűrtem, hogy a csók megszűnésével a jobb mellem vegye ajkai gondozásába. Annyi bőrfelületet tűrt fogai közé, amennyit csak tudott, és nyelvével pöckölgette az érzékeny csúcsokat. Kihúztam magam, begörbítettem a gerincem, és mégjobban felkínáltam magam.
Kezdtem átérezni, mit értett azalatt, hogy mikor a nyakát nyalogattam, azt a combjai közt is érezte. Én is átéltem az egészet, s mikor szívni kezdte a szájában lévő bimbót, a másikat pedig az ujjaival gyötörte, akkor már biztos voltam benne, hogy az egész rávetül a lábaim közt lüktető túlérzékeny gyönyörgombra. Hihetetlen volt, nem képzeltem volna, hogy lehetséges. Hüvelyem izmai ritmikusan összehúzódtak, mintha készülnének egy hímtagra rátapadni, de a belémhatoló kemény lökés nélkül is elég eszméletlen volt az érzés ahhoz, hogy képes legyek így elélvezni.
Mikor elszakadt a mellemtől, láttam, hogy a szája nyomán jóval sötétebbre színeződött a bőröm. Az ölemben növekvő nedvesség teljesen átáztatta maradék ruháimat. Meg kellett szabadulnom tőlük, és az ő ruháitól is. Nem finomkodtam, letéptem a pólóját, amit pár kézmozdulat után a világoskék melltartó is követett.
Próbáltam a hevességgel leállni, kicsit lassítottam, kezembe fogtam az enyémnél némileg nagyobb kebleket, és ismerkedtem a súlyukkal. Nem fértek el a tenyeremben. Csodáltam az ujjaim közt előtűnő, az én rózsaszínemhez képest barnás udvart. Mellbimbói olyan keményeknek látszódtak, mintha képesek lennének az üveget megkarcolni. Hozzájuk érve láttam, hogy olyanok, mint az apró kavicsok, a melle többi része pedig, mint valami szilárdabb habféle. Lágy volt, mint a puding, puha, mint a vatta, igazából képtelenség szavakba önteni ezt a finom textúrát.
Tenyerét a kezemre fektette, és elkezdte lejjebb tolni, vezetett végig a bőrén, le a hasán át a nadrágja gombjáig. Farkashoz méltón nem volt túl törékeny, a selymesen sima felszín alatt ujjbegyeimmel éreztem hasa kemény izmait. Kigomboltam a farmert, lehúztam a cipzárt, de ebben az ülő helyzetben nem tudtam levenni róla.
- Azt hiszem, fel kéne állnod – suttogtam, miközben azúrkék szemeimet parancsolón rászegeztem. Engedékenyen feltérdelt, így már a combjain le tudtam tolni a nadrág derekát. Végül kicsavarodva hátradőlt, nekem csak annyit kellett tennem, hogy fölé másztam, és rögtön sikerült levarázsolni a farmert. Mohón faltam kiterült látványát: haja szétterült arca két oldalán, mellei bármiféle ingerlés után áhítoztak, és teste középpontját csak egy majdnem átlátszó, a melltartóhoz illő kék csipkés franciabugyi takarta.
Leszálltam az ágyról, és levettem a saját farmeromat. Mikor újra ránéztem, láttam, hogy ugyanolyan áthatóan néz meg magának, ahogy az előbb én őt. Újfent elpirultam, engem csak egy apró fekete tanga takart, amit ugyan direkt erre az estére vettem fel, de tegnap még úgy gondoltam, hogy Gael fog megcsodálni benne. Megráztam a fejem, Gaelt kiűzve onnan, mert most senki másnak nem lehetett hely ott benn, csakis Lucynek.
Visszetértem az ágyon fenntartott helyemre, lefeküdtem Luciane mellé, mire rögtön hozzám bújt, karjaival átölelt, majd ajkaink heves csókolózásban forrtak össze. Egymás bőrét simogattuk, ahol csak értük, ujjaink tüzes, kacskaringós nyomokat hagytak hátra. Mutatóujját mindkét oldalt beakasztotta a tanga pántjába, és határozottan elkezdte húzni, át a combjaimon, a térdemen, a lábszárokon, s végül a lábfejeken. Ott feküdtem teljesen meztelenül, még mindig egymás tüdejéből akartuk kiszívni a levegőt, de a testem már annyira érezni akarta őt mindenhol, hogy majd belehaltam a szükségbe.
Frusztráltan nyüszítettem, ő pedig a számba mosolygott, és fölém mászott.
- Most megmutatom milyen érzés, ha az öledet csókolgatják – adott egy utolsó puszit duzzadt ajkaimra – Utána bemutatod, mit tanultál – kacsintott rám.
Csontjaimba maró sóvárgás közepette vártam a fejleményeket, behunytam a szemem, és koncentráltam: éreztem, ahogy szétteszi a lábaimat, hogy helyet csináljon magának, és nagyot nyeltem, mikor tudatosult bennem, hogy most teljesen ki vagyok előtte tárulkozva, azonban mikor megéreztem az első nyalintást, rögtön elszállt a szégyenlősségem. Szinte a gondolataimmal együtt.
Erre a percre vártam, hogy lássam, hogy megtudjam, nem követtem-e el hibát. De legnagyobb megkönnyebbülésemre rájöttem, hogy nem volt semmi félnivalóm. Nem csalódtam. A józaneszem is helyeselt. Semmi, egyetlen porcikám, egyetlen agysejtem sem súgta azt, hogy ez rossz, vagy helytelen lenne. Ellenkezőleg.
Végre minden a helyén volt.
A szívem repesett, nem csak a testemet átjáró kéj miatt, hanem mert boldog voltam. Mennyire számít ez a szüzesség elvesztésének? Technikai értelemben sejtéseim szerint semennyire, de bánja a rosszseb. Az első alkalom, és akkor is tökéletes, olyan, amilyennek akartam. Egy szívemnek kedves személlyel vagyok, akinek fontosak a vágyaim, a gondolataim, aki odafigyel rám, aki ismer, és aki elfogad ilyennek, és aki iránt én is érzem ugyanezeket. Ennél jobb jelenleg nem is lehetne. Már tudtam, hogy nem fogom megbánni.
Luciane lassan nyalogatott, nagyon vigyázott, hogy hozzá szokhassak ehhez az egészhez, de mikor a csípőm a magasba ívelt, már teljes odaadással izgatott. Eleinte csak az ajkakkal foglalkozott, belenyalt a hasítékba, néha-néha bedugta a nyelvét a bejáratba, és azt hittem, ennél jobb nem lehet, hisz már ez is felülmúlta az elvárásaimat. De mikor a szájába vette a csiklómat, és azzal kezdett játszadozni, én teljesen kikészültem.
A fejem dobáltam a matracon, görcsösen próbáltam valamiben megkapaszkodni, de nemigazán találtam erre megfelelő dolgot. Végül a melleimet kezdtem markolászni, az altestem egyre jobban felívelt a levegőbe, s mikor Lucy elkezdett szívni odalenn, végleg önkívültei állapotba kerültem. Egyre gyorsabban és gyorsabban dörgöltem magam a szájához, alig bírtam feldolgozni a belém hasító érzések egész skáláját, csak vergődtem jobbra-balra, már éreztem a növekvő orgazmust, így egészen lesúlytott, mikor abbahagyta az édes kínzást, és feltérdelt a lábaim közt.
- Mi-miért hagytad abba? – és nemtetszésemet bizonyítva még nyüszítettem is egy kicsit.
- Sss. Mindjárt folytatom, de most már itt a te időd is.
Megszabadult a bugyijától, majd az arcom fölé guggolt.
Túlságosan is lekötött, hogy felfelé bámuljak, így alig észleltem combomba mélyedő ujjait. Mikor újra az ágyékomra hajolt, a haja a térdemet súrolta, ami eléggé csiklandós lett volna, ha épp nem folytogat a rám nehezedő eszméletlen gyönyör. Újra nyalni kezdett. Néztem nőiességének csillogó szirmait, és nyeltem egyet. Halvány lilám sem volt róla milyen lesz a dolognak ez a része.
Kíváncsian szippantottam egyet a levegőből, és meglepődtem a saját reakciómon, mert vágyának buja illata ösztönösen húzott a párnácskák felé.
Felemeltem a fejem, hogy hozzáférjek, és nyelvem hegyével lenyaltam a nedv egy részét. A szenvedély íze égő bíborként robbant a számba. Ha megpusztulok, se tudnám összefoglalni milyen volt. Édes, kicsit sós, mintha az ananászra emlékeztetne, de a lényeg, hogy a többit is le akartam nyalni. Így hát fel-le csapkodtam a nyelvemmel, de minél tovább csináltam, annál kevésbé akart elfogyni a nedű. Kicsit abbahagytam és próbáltam arra koncentrálni, amit Lucy csinált. Ebben a percben rájöttem, hogy ugyanazt, amit én. Mármint tükörszerűen, mert ahogy megálltam – ő is megállt. Nyaltam egyet – ő is, pontosan ugyanott, ahol én értem hozzá.
Magamra maradtam, megint hozzám került az irányítás.
Visszagondoltam arra, hogy mi az, ami igazán tetszett az előbbiekben, majd óvatosan a számba szívtam a csiklóját, ahogy ő is csinálta. Újra éreztem a mámort, és így, hogy tükörszerűen mozogtunk, csak még érdekesebbé vált az egész. Mintha egyszerre lelném kedvem Luciane-ben és saját magamban is. Nagyon fura, és közben nagyon izgató is.
Teljes összhangba kerültünk, talán egy kicsit hasonló lehet ez ahhoz, mint ahogy egy nő és férfi együtt mozog a közös élvezet érdekében. Mármint, tudom, hogy nem ugyanolyan, de az elv szinte egyezik. Még be sem fejeztem ezt a gondolatot, mikor a csuklóm fájdalmasan égni kezdett. Luciane is megrándult egy pillanatra, és ez volt a jel.
Megtörténik. Össze fogunk kapcsolódni.
Mintha vibrálni kezdett volna a testem, éreztem az Éna erőimet odabenn ébredezni. Magamba koncentráltam, néztem, ahogy az obszidián atomok valamilyen szimbólumot rajzoltak ki szerte az egész véráramlatban. Sötétlila füst kezdett szerteágazni az erekben, egyes jeleket összekapcsolt, és mágnesként vonzotta őket a mellkasom közepén kavargó fehéren világító lélekgömbhöz. Az adott jelek megindultak a gömb felé, szépen sorban beleolvadtak, egy pillanatra feketére színezték, majd a lila füst köréfonódott, és olyan gyorsan kezdett az egész pörögni, hogy szinte alig láttam. Aztán ez egész eltűnt.
Nem maradt időm ezen filózni, mert Lucy belém dugta két ujját és szopogatni kezdett. Újfent ismételtem a mozdulatait, de nem szándékosan. A kezem és a szám magától mozgott, s ahogy kinyitottam a szemem egyszerre láttam őt, és szellemkép szerűen egy másik, világosabb altestet, ami feltételezhetően a sajátom volt. Belém szivárgott a tudata, és belé a sajátom. Láttam a fontosabb emlékei egy részét, éreztem a vidámságát, bánatát, magányát, de legfőképp az erős akaratát. Csak most értettem meg, milyen szilárdan hisz mindenben, amit valaha mondott nekem.
Túl jó lélek volt, felfoghatatlanul jó.
Valami kaparászott a gyomrom tájékán, mikor újra lecsuktam a szemhéjam, borostyán villanás és morgás fogadott.
Egy farkas. Lucy farkasa!
Bundája olyan barna, mint a lány haja, asztrálisan végigsimítva rajta, még a selymessége is ugyanolyan. Elkezdett felém ügetni, egyre sebesebben, amitől a szívem őrült vágtába kezdett, attól féltem képes lesz kárt tenni bennem, de mielőtt összecsapódtunk volna, az állat is kámforrá vált.
Megint csak Lucyt éreztem mindenhol. Már több ujját húzogatta ki-be, hüvelyem belseje szorosan tapadt rá – végtelen körforgásban kitágult és összehúzódott. Én is éreztem puha, nedves húsát az ujjaimon, melyet annyira nagyon finomnak, és sérülékenység észleltem, egyszerűen kétségbe estem, hogy talán megsebezem a körmeimmel. Szerencsére ez nem történt meg.
Alig tudtam mindenre figyelni, a gyönyörre, az esszenciáinkra, s ahogy a szopogatás egyre erősebb szívásba ment át a csiklómon, már teljesen elvesztettem a fonalat. Két lélek voltam egy testben, két test összeforrva, két esszencia egybeolvadva, az Éna erőit használni tudó farkas, és még annyi minden, hogy soha nem tudnám az összeset elmondani. Közben az orgazmus már majdnem maga alá gyűrt mindkettőnket. Fojtottan nyögdécseltünk, és félig zsibbadtan kapaszkodtunk a másik bőrébe.
Mintha röntgenszemem lenne, még csukott szemhéjakkal is láttam, mi történik körülöttünk. Vagyis közöttünk.
Az én pulzáló lélekgömbömbe belerohant Luciane ordasa, a gömb megduzzadt, már nem csak sötétlila füst borította be, kezdték világoszöld indák átfonni. Egyre több és több, már fele-fele arányban állt füstből és növényekből. Szédületes volt, döbbenetes, félelmetesen lenyűgöző, a keverék pár pillanaton belül a testünket is belepte, de inkább csak hologramként, mert hiába láttam, érezni nem éreztem.
Ez volt az a perc, mikor minden a tetőfokára hágott: egy utolsó szívás, és azt követő utolsó döfés.
Az élvezet robbanása közben mindketten sikítottunk, egymás húsába mélyedő ujakkal remegtünk, teljesen elvesztettük a kontrollt. A gömb is meghasadt, ezt követően a farkas jókedvűen, csaholva ügetett ki belőle, de szőre már nem egyszerűen mahagónibarna volt, helyenként fekete szálak vegyültek a bundába. Visszagaloppozott Lucybe, amitől a lány összerándult, de engem is fájdalmasan érintett, mikor a gömb áthatolt a mellkasomon.
Megint csak pörgött-pörgött a bensőm közepén, majd megállva az indák lecsavarodtak, megindultak a véráramban, apró hajtásaikkal pedig újabb szimbólumokba kapaszkodtak, melyeket a gömb belsejéből húztak ki. Ezeket a nemrégiben gömbbe olvadtak helyére hurcolták, majd visszatértek kiindulóhelyzetükbe.
A lélekgömb megint sebesen forogni kezdett, aztán egy-kettőre láthatatlanná vált. Ahogy az orgazmus lecsengett, kimerülten, erőtlenül dőltem hátra. Lucy is teljesen ernyedten terpeszkedett rajtam. Végül is nem zavart, túlságosan is elégedett voltam ahhoz, hogy az égvilágon bármi zavarni tudjon.
Ahogy a légzésem normalizálódott, újra magamba koncentráltam és rendesen szemügyre vettem a változást. A kis obszidiánszimbólumok már kezdtek újra atomjaikra hullani, de még meg tudtam figyelni a különböző jeleket. Ahogy az utolsó is porrá vált, a szúró gyötrelem kiújult a csuklómban, az ajkamba harapva tűrtem a tortúrát, és vártam az enyhülést. Luciane is megint a combomba mélyesztette karmait, de nem hibáztathattam érte.
Ilyet nem minden nap él át az ember.
Mikor véget ért, csak egy négyzetcentiméteren éreztem szokatlan változást. A súly lekerült rólam, ahogy Lucy felült, tenyerét a csuklójára szorította és úgy dédelgette. Én is inkább feltérdeltem, majd az orrom elé emeltem a karomat. Egy apró, bíborvörös tetoválás volt az egész, azt a jelet ábrázolta, amit az indák továbbítottak. Nem nagy cucc.
Azt leszámítva, hogy feketének kellett volna lennie. És... Nem kellett volna semmit sem éreznem a jel alatt, inkább mintha csak a látvány kedvéért lenne ott. Nem értettem. Azon az icipici felületen ugyanazt az égő sóvárgást, lüktetést észleltem, ami az élvezésig az egész testemet átjárta.
Mi lehet ez?
- Te is érzed? – suttogta halkan Luciane – Amikor meséltél róla, nem képzeltem, hogy ilyen lesz.
- Mert nem is ilyennek kéne lennie – válaszoltam, s összeszorítottam a számat, egy vonallá préselve így ajkaimat. A jel bíbor tűzként égett a karomon. Mikor Lucy végigsimított a vállamon, a lángolás enyhült. Megdöbbentem. – Csináld újra. Mégsem. Csókolj meg.
A lány tátott szájjal bámult rám, biztos érezte azt, amit én, és fel sem fogta a szavaimat. Végül én vettem birtokba az ő ajkait, s mikor nyelvem táncot járt az övével, a perzselés egészen jelentéktelenné csökkent. Aztán, ahogy testem az övéhez szorítottam, teljesen megszűnt.
Ekkor fogtam fel, hogy a lényünk összeolvadása mit művelt velünk.
Mostantól majdnem leküzdhetetlenül áhítozni fogunk egymás közelségére. És úgy tűnt, ez ellen semmit sem lehet tenni.
A végére teszek még egy képet:
Kb így képzelem el Luciane-t, csak zöldebb szemmel :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése