Két és fél órával (plusz három vodka-naranccsal) később ott ültem az Eternal Passion egyik bőrkanapéján, a negyedik pohár édes nedűmet szürcsöltem, miközben egy Jeffrey Waters nevű ingatlanügynök próbált rám sózni egy, a hegyekben helyet kapó két emeletes, tizenkét szobás, csúcsmodern, minden elképzelhető extrával felszerelt álomvillát.
Hogy jutottam idáig?
Az egész ott kezdődött, hogy a zuhanyzás után visszatérve Lilynek hűlt helyét találtam, de hagyott egy cetlit az ajtón, miszerint:
7 előtt 20 perccel találkozzunk a bejáratnál, fesd ki a szemed feketére, az asztalodon hagytam egy szemtust erre a célra.
Puszi:
Legelbűvölőbb barátosnéd, alias Lily
Elbűvölő? Mintha egy kétméteres vérengző grizzlynek azt mondanánk, hogy cuki. Végül inkább vállat vonva a szemetesbe dobtam a papírdarabot, majd elkezdtem készülődni.
Felvettem a kedvenc fekete selyembugyimat, egy hozzá illő fekete pántnélküli melltartót, majd következhetett a sokat megélt fűzőm. Kicipzáraztam az oldalát, ellenőriztem a hátát összetartó burgundi vörös szalagot (ha összegabalyodik, akkor egy fél évtized kibogozni, és nekem most nem állt rendelkezésemre ennyi fölösleges idő), majd átbújtattam a fejemen, lehúztam a mellkasomra, kicsit igazítottam rajta, hogy megfelelően tartson, s végül felhúztam a cipzárt.
Egy olyan kaliberű lánynak, mint Lily, nem állna jól ez a fajta ruhadarab, egy rossz mozdulat és kibuggyanna belőle. Engem nála szerényebb mellmérettel áldott meg természet anyánk, de hát végül is nincs okom panaszra. Minden valószínűség szerint tömegmészárlásba kezdenék, ha minden második férfi úgy bámulná a testemet, mint ahogy az övét szokták.
Neandervölgyi tuskók.
Beleléptem a szoknyába, felcsúsztattam a derekamig, és azt is a helyére igazítottam. Rövidebb volt, mint amit általában hordani szoktam, jó pár centivel a térdem vonala fölé ért, de még így is elég hosszú volt ahhoz, hogy ha lehajolok, ne tárjam ország-világ elé az aznapi alsóneműm színét. Ehhez jön még a csizma, és bevetésre kész leszek.
De előbb: smink.
Nem vagyok a maszkírozás odaadó híve, megelégszem annyival, hogy feketével kihúzom a szemem, esetleg felteszek egy kis rúzst, de semmi több. Most viszont, egy bizonyos nőszemély utasítása végett muszáj lesz többet beleadnom.
Sokszor láttam, ahogy Lily a tus segítségével kiemeli mélykék szemei tündöklését. Odaálltam a tükör elé, és szemügyre vettem saját zöldeskék íriszemet. Nem volt különlegesnek nevezhető, attól függően mennyi fény vett körül, vagy milyen színű felsőt viseltem, hol kéknek, hol zöldnek látszódott. Néha szimplán szürkének.
Közelebb hajolva azonban észrevettem egy, a pupillámat körbeölelő citromsárga gyűrűt, mely napsugárszerűen töltötte ki íriszemet.
Na jó, talán különlegesebb, mint azt elsőre gondoltam.
Letekertem a tus tetejét, és a nedves ecsetet a szemhéjamhoz tartva húztam egy koromfekete vonalat. Megy ez. Pár perc elteltével végeztem is, alul-felül vastag fekete festék keretezte pilláimat. Úgy néztem ki, mint egy… macska. Miáú!
Fogtam egy hajkefét, és kifésültem hullámos barna fürtjeimet. Ha jól emlékszem, egy régi Cosmo számban olvastam, hogy én a tél típusú nők közé tartozom. Mint Hófehérke, kinek bőre fehér, mint a hó, ajka piros, mint a vér, haja fekete, mint az ében.
Bár az én bőröm hideg árnyalatú, világos olívaszín, hajam vöröses tónusú hamvas sötétbarna, ajkam, pedig egyszerűen ribizlivörös. Ha jobban belegondolok, van előnye ennek az összeállításnak. Ha egyszer elkezdek őszülni (ami, ha így folytatom, hamarosan bekövetkezik), akkor még az is jól fog állni nekem. A cikket idézve: „Az ősz hajszálak nem állnak rosszul a tél típusnak, mert a hideg ezüstszürkés fény beleillik a típus színvilágába”.
Jó nekem. Nem?
Rápillantva az órára konstatálhattam, hogy még öt percem maradt a Lilyvel való találkozóig. Nem ártana sietni.
- Na, most már csak te maradtál – szemeztem az asztal tövébe állított lábbelivel. Fogtam az egyik felét, és gyorsan belebújtam, majd ugyanekkora sebességgel következett a pár másik fele is. Egész kényelmesnek tűnt, anyaga úgy simult rám, mintha a második bőröm lenne.
Miután mindezzel elkészültem, a kezembe vettem a mobilom, a szobakulcsot, a személyimet, a plüss tigrises pénztárcámat, pár darab papír zsebkendőt és a biztonság kedvéért egy paprikasprayt. A mai erőszakkal teli világban egy nő sosem lehet elég óvatos.
Odatipegtem az ajtóhoz, magamhoz vettem a lakk kistáskámat, beleejtettem a kezem ügyében lévő tárgyakat, s miután behúztam a rajta lévő cipzárt, már csak a lámpát kellett leoltanom. Becsuktam az ajtót, s a szobát magam mögött hagyva elindultam a földet borító vörös gránit kőpadlón.
A folyosó üresen tátongott, nem lehetett semmi más zajt hallani, csak a csizmáim ritmikus kopogását, ahogy tűsarkuk a földet érintette.
Nyaktörés nélkül sikerült lejutnom a földszintre, és a kulcsot is leadtam az éjszakai portásnak, aki épp egy Boston Red Sox vs. Los Angeles Angels of Anaheim baseball meccs ismétlését bámulta tágra nyílt szemekkel, pattogatott kukoricát majszolva. A magam részéről inkább a Forma1-et preferálom, a labdák nem igazán hoznak lázba, de a gyors kocsik annál inkább.
Országomat egy Ferrariért! Vagy BMW-ért. Még eldöntöm.
Lily a kifényesített üvegajtó túloldalán várt rám, ahogy láttam, idő közben teljes átalakuláson ment keresztül. Haját két copfba fogta, szemét, s száját gyöngyház rózsaszínre festette, amitől kislányos báj lengte körül.
Királykék, ezüstfény gyöngyökkel hímzett koktélruhát viselt, mely szerető társként ölelte körbe testét. A ruhának nem volt háta, és alig ért le a combja közepéig, de még ott is mindkét oldalon hasított volt. A combig érő fekete csizmákkal és harisnyával viszont nem úgy nézett ki, mint egy csinibaba, inkább egy csinos bérgyilkosra hasonlított.
- Hűha! – biccentettem felé elismerően – Öt percet nem fogunk tudni úgy megtenni, hogy valaki ne kapjon menten szívrohamot a látványodtól – vigyorogtam rá és megtapsoltam a műalkotást.
- Épp ez a cél – mosolygott vissza. – Amúgy meg, te sem panaszkodhatsz. Emlékeztetsz Halle Berry-re a Macskanőből. Csak te nem vagy talpig bőrruhában, világosabb árnyalatú a bőröd, hosszabb a hajad, más színű a szemed, na meg nem vagy világhíres színésznő és rendező – kacsintott egyet.
- Nem vagyok, de még lehetek – vágtam vissza szúrósan. – Nem mintha foglalkoztatna a filmipar, túl jó vagyok én oda – kacagtam és békülés gyanánt magamhoz szorítottam szeleburdi barátnőmet.
Orgonaillat szivárgott az elmémbe, mélyet szippantottam belőle, mielőtt elengedtem volna a vékony testet.
- Csak nem Salvador Dali? – kérdeztem az arcára pillantva.
- De igen – nézett rám elismerően – Purple Lips a neve.
- Találó név egy könnyed, tavaszi, romantikus illatot árasztó parfümnek – kezem az állam alá támasztva tűnődést mímeltem. – Nos, indulhatunk? – kérdeztem, majd választ nem várva belekaroltam Lilybe – Irány az Eternal Passion! – vezényeltem.
- Parancsolgató – kuncogott, de végül elindultunk a célállomás felé.
*****
Negyed óra elég is volt, hogy elérjünk a város azon negyedébe, ahol a klub helyet foglalt. Az épület gyönyörű neonfelirata tűzpirosan örvénylett. Szimbolikája velem szemben sem bizonyult hatástalannak.
Fölmentünk három széles lépcsőfokon, és a sarkig tárt ajtónál ott találtuk az egyik kidobó embert. Katonásan vágott fekete haja, és apró, sápatag szeme volt. Masszív vállán szinte szétrepedt szoros, fekete pólója. Tuti body-buildingezik.
Már a küszöbről hallottam a hangokat, a nevetés és a zene moraját. Azt a nyüzsgő zsongást, mikor sok ember kis helyen is elfér, és mindenki jól akarja érezni magát. Csodás.
Lily megszorongatta a kezem, és célirányosan elkezdett befelé húzni.
Az izomkolosszus csak bólintott egyet:
- Menjetek csak be, Lily. Az asztalod már vár.
Hűha, ki gondolta volna, hogy ezek ketten ismerik egymást.
Én biztos nem.
Az asztalunk majdnem beleütközött a színpadba, a falakat tarkító poszterek alapján minden héten más banda, vagy előadóművész szórakoztatta a nagyérdeműt.
A helyiséget nevetés, és a szesz szaga töltötte be, valamint néhány színlelt sikoly, ahogy az alulöltözött pincérek járkáltak az asztalok, kanapék között. Mint, ahogy arról a klub neve is árulkodott, érezhető volt a fojtott szenvedély, a bizsergésből az én bőröm alá is jutott.
A turisták kíváncsiságból jöttek ide, a törzsvendégek viszont a másik nem élvezetéért. Félreértés ne essék, tilos volt bárminemű nyilvános testiség. Köznyelvre fordítva: mindent a szemnek, de semmit a kéznek.
Az emberek többségét feltüzelte az a feléjük vetített kép, hogy ha akarnák, ha egy eldugott helyen lennének, akkor megkaphatnák a felejthetetlennek vélt élményt. Az egész termet belengte a szex ígérete.
Persze ez nagyrészt illúzió.
Az egész vágyálom csak addig lenne érdekes, amíg meg nem valósul.
- Mit hozhatok? – a kérdés kizökkentett az elmélkedésből.
Egy velem egykorúnak tűnő lány jött felvenni a rendelést. Divatosra vágott rézvörös haja, és fűzöld szeme volt, bőre aranyosan csillogott a halvány megvilágításban.
Minden bizonnyal valamiféle fényvisszaverő porral volt bekenve, ezzel is a figyelemfelkeltést szolgálva.
- Én egy gin-tonicot kérek, sok jéggel – hallatszódott Lily válasza.
- És ön? – nézett rám azokkal a zöldnél is zöldebb szemekkel. Kezdtem volna azon gondolkodni, hogy vajon az ő, vagy Aife szeme tűnik földöntúlibbnak, de akkor Lily oldalba bökött a mutatóujjával, én meg a váratlan érzés hatására majdnem leugrottam a székről.
Nem tehetek róla, nagyon is érzékeny az oldalam. Elég egy leheletnyi érintés, én meg sikítva adok hangot nemtetszésemnek. Számomra kellemetlen, Lily szerint viszont aranyos.
Na ja, nem ő az, aki ultra csikis.
- Egy vodka-narancs megteszi – feleltem, miután visszatért a lélekjelenlétem és visszahelyezkedtem előbbi pozíciómba.
A csaj lejegyezte a noteszébe, úgy tűnt, fel sem veszi az iménti afféromat. Bár tekintetbe véve, mennyi kiéhezett nő ad hangot elégedettségének, mikor egy-egy félpucér hosztesz lejt el az orruk előtt, hát… Inkább nem csodálkozom.
Újra körbehordoztam a tekintetem, próbáltam minden részletet megjegyezni. Úgy tűnt a klub két emelettel rendelkezik, fentről kipirult, enyhén lihegő párocskák szállingóztak lefelé, hogy kipihenjék a tánc fáradalmait. Hallottam, ahogy a dübörgő zene végigmorajlik a szinteket elválasztó falon, meg-megrezegtetve azt.
Idelenn a vörös és a fekete dominált, kihasználva azt a tényt, hogy a vörös szinte minden árnyalata felpörget, élénkítőleg hat, nem mellesleg vágyat ébreszt a legtöbb emberben. Persze, van, akit csak idegesít.
Mellette a fekete a depresszió, a befelé fordulás színe, de csak akkor, ha túl sokat használunk belőle. A klub lakberendezője azonban érti a dolgát, tudta mely helyeken, és milyen mennyiségben érdemes használni, hogy luxushatást érjen el vele. Ha egyszer lesz saját lakásom elkérhetném a számát, hogy jótanácsokkal illessen.
Az alsó szint végében láthatóvá vált a félhold alakú színpad, körülötte, s előtte az asztalokat úgy helyezték el, hogy a dobogó felől hátrafelé haladva minden sorban eggyel-kettővel több kapjon helyet.
Olyan hatást keltett, mintha egy ókori római amfiteátrumot félbe vágtak volna. Végül is, ha figyelembe vesszük, hogy itt előadásokat is szoktak tartani, máris értelmet nyert a bútorok elrendezése.
A terem két szélén műbőr kanapék várták, hogy a nagyobb magányra vágyók igénybe vegyék őket. Az ilyenekre nem lehet normálisan leülni, mert az ember rögtön elkezd lefelé csúszni. Vagy ha valakinek túl rövid a szoknyája, akkor pár perc után rátapad, felállva, pedig csinos csíkok fogják díszíteni a hátsó fertályát.
Jobb oldalt fényesre csiszolt ébenfa pult fogadta az alkoholra szomjas vendégséget. A pincérek is itt adták le a rendeléseket, s aztán innen indultak útnak jól megrakott tálcáikkal.
Végül megérkeztek az italaink, a kristálypohár hangos koccanása az üvegberakással díszített cseresznyefaasztalon kizökkentett a szemlélődésből. A poharak külső oldalán átgyöngyöződött a víz, jégkockától hideg tartalmuk a szomjúság enyhítésére csábított.
És ugyan miért állna ellent bárki is?
Magam elé húztam saját citromsárga italom, és mélyet kortyoltam belőle. A narancslétől édes folyadék lecsorgott a torkomon, kellemesen simogatva ízlelőbimbóim, és jólesően megtöltve a gyomrom.
Nem hiába ez a kedvenc koktélom. A tiszta vodka színtelen, lágy, semleges ízű, nincs illata, legjobb jéghidegen tálalva. Tekintetbe véve 40-75%-os alkoholtartalmát nem túl tanácsos így inni, ha szeretnénk elkerülni a másnaposságot, vagy az esetleges emlékezetkiesést.
Jobb egy a négyhez arányban fogyasztani valamilyen gyümölcslével, de még e formában is könnyen az ember fejébe száll, főleg, ha rövid időn belül többet is kérünk egymás után.
- Hmm, ez jól esett – dőltem hátra elégedett mosollyal az arcomon.
- És az este még csak most kezdődik – felelte Lily, miután egyetlen nyalintással megakadályozta, hogy az itala maradványa kicsorogjon a szája szélén – Ha Lexyék ideérnek, felmehetünk vonaglani egy kicsit.
- Ha te nekiállsz vonaglani, akkor inkább jó előre kihívom a mentőket, hogy fellocsolhassák ájult áldozataidat – mondtam vigyorogva.
- Aki nem bírja, ne nézze – nézett egykedvűen.
- Milyen gonosz vagy – kacagtam csípős megjegyzésén.
- Lucifer hozzám képest szende szűzlány – kacsintott, s felhajtotta a gin-tonic maradékát. Egy hajtásra, húúú.
- Lassabban, nem akarlak ölben hazacipelni. Te kis alkoholista.
- Nem vagyok alkoholista, csak májra gyúrok – öltötte rám a nyelvét.
- Ha-ha – mosolyodtam el - Csak aztán nehogy KO-ra idd magad a nagy testedzésben. Nem tenne jót az imidzsednek.
- Aki kapaszkodás nélkül tud feküdni a padlón, az nem igazán részeg – vágott vissza mindentudóan, szája széle felfelé görbült örömében.
- Te már csak tudod – átnyúltam az asztalon, hogy egyik karját magam elé húzhassam – Igen, nos, az Ön ereiben kevesebb vér folyik, mint alkohol – utánoztam egy orvosprofesszor ismerősömet.
Lily halkan kuncogott az alakításomon, pár pillanat elteltével pedig, már teli szájjal kacagott. Esküszöm, még a könnye is kicsordult.
- Látom, nagyon jól szórakoztok – hallatszódott egy selymes hang, valahonnan a hátam mögül. Lily felpillantott az érkezőre, és én is hátrafordultam.
Lexy (szokásához híven) tündöklött, férfiak tucatjai torpantak meg, mikor felénk igyekezve elhaladt mellettük. Fehéres szőke haja lágyan lebegett mögötte, testét apró, pántnélküli, méregzöld ruhába csomagolta. Legjobb barátnője, és egyben másodunoka testvére, szorosan a nyomában követte. Ő több színes tűvel divatos kontyba kényszerítette frizuráját, pár hullámos tincs viszont útközben kiszabadulhatott, és most szabadon keretezték szív alakú arcát.
Lily felpattant, és rögtön odarohant forró ölelésben részesíteni barátnőjét, addig Jeane elérte az asztalt, és lehuppant a mellettem lévő székre. Ahogy hozzám hajolt köszönni, megcsapott parfümjének levendulaillata.
- Mi a helyzet, Tiff? – üdvözölt mosolyogva.
- Semmi különös, gondoltam megsétáltatom szegény, emberhiányos kebelbarátnőmet, még mielőtt szobanövénnyé aszalódna a szobánkban – feleltem, és állammal Lily felé intettem. Jeane csukladozva próbálta elrejteni nevetését, mikor a másik kettő is az asztalhoz érkezett.
- Mi olyan mulatságos? – vonta fel szemöldökét az említett, mire szegény lány majdnem ledőlt a helyéről, ahogy hasát fogva tovább kacagott.
- Semmi, semmi – mondtam fapofával, de egy apró kunkor így is megjelent a szám szegletében – Csak mondtam egy viccet Jeanenek, ami úgy tűnik, elnyerte tetszését.
- Óh, de még mennyire – szólalt meg, miután sikerült lenyugodnia – Rég hallottam ilyen jó viccet – kacsintott rám sejtelmesen – Nos, azért jöttünk, hogy bájcsevegjünk, vagy, hogy táncoljunk? Pezseg a vérem, csajok, én az utóbbira szavazok.
- Nahát Jeane, és ez még rímelt is! – tapsikolt Lexy.
- Igazi őstehetség vagyok, nemsokára megjelenik egy verses kötetem – öltötte rá nyelvét.
- Elég legyen, lányok – intett felénk Lily – Menjünk az emeletre.
Gyorsan ledöntöttem az italom maradékát, kissé meg is ütött hirtelen. Pompás. Legalább jobban fogom érezni magam tőle.
Megfogtuk egymás kezét, a poharakat ott hagytuk a cseresznyefa asztalon, majd libasorban elindultunk az emeleteket összekötő lépcsőhöz. Amaz feketére volt lakkozva, vaskorlátjába kapaszkodva a magas sarkúban is könnyen sikerült feljutnom.
A dübörgő zene megtöltötte a fülem, végigszáguldott végtagjaimon, arra késztetve, hogy rögtön a nyüzsgő tömeg közepébe vessem magam. A levegő érezhetően fülledtebb volt idefenn, vágy és izzadtság szaga terjengett a teremben, ameddig a szem ellátott, mindenütt összefonódó testek kígyózását lehetett kivenni.
Valaki hátulról magához ölelt, és én nem tiltakoztam, a vérem pezsgett, a testem a mozgás iránti szenvedély tüze fűtötte. Egy erős mellkas simult a hátamhoz, a férfi kezei lejjebb csúsztak a csípőmre, és így ringatott a muzsika ritmusára.
A szemem sarkából láttam, hogy a többiek is hasonló helyzetben vannak: Lily egy magas, barna férfihoz dörgölte testét, Jeane és Lexy pedig két másikkal kört alkotva mutatta meg tánctehetségét.
Éreztem, ahogy az én párom a fülemhez hajol, forró lehelete csiklandozta bőröm, mikor belesuttogott.
- Nagyon jól táncolsz, suave – lágy hangja, mint az olvadó csokoládé, majd a derekam elengedve maga felé fordított. Mikor az arcára néztem, majdnem földbe gyökerezett a lábam. Opálfekete tincsei a mellét súrolták, izmos teste tetőtől talpig feketébe volt bújtatva, egyik szemöldöke fölött megcsillant ezüstkarikája. Bőre sötétjéből egyedül a szemei tűntek ki. Azok a szemek… Nem képzeltem volna, hogy ilyen létezik. Százszor szebbek voltak, mint Lily tengerkékje, vagy Aife csillogó smaragdja. Többek voltak egyszerű citromsárgánál, ragyogóbbak, mint a nap sugarai, olyanok voltak… Mint a folyékony arany. Igen, ez a jó szó rá.
És azok az aranyszín szemek most engem néztek.
Elpirultam, a rám törő zavarodottságtól lehajtottam a fejem, de egyik erős kezével megszorította az állam, s arra kényszerített, hogy újra ráemeljem tekintetem. Pár pillanatig áthatóan nézett, majd hirtelen előredőlt, én pedig megijedtem, a szívem hevesebben kezdett verni, végül lehunytam a szemem, és vártam, hogy megcsókoljon.
Ehelyett azt éreztem, hogy beleszimatol a nyakamba, elragadtatottan felnyög, és halkan azt motyogja:
- Jázmin és valami más, pikáns… Óh, igen, fekete ribizli – majd eltávolodott, és újra körém fonta karjait.
Csak pislogtam, nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam.
- Te-tessék? – kérdeztem félénken, de figyelmen kívül hagyott.
Forró testét erősen hozzám nyomta, ettől az én bőröm is egyre jobban felhevült, lábaim remegni kezdtek, attól féltem, menten kimegy alólam a talaj, de erősen tartott.
Láttam a vágy szikráit felgyúlni tekintetében, de továbbra sem tett semmi illetlent, csak szorosan összesimulva dülöngéltünk. A világ leszűkült kettőnkre, már a zenét is csak tompa háttérzajként hallottam.
Még soha nem történt velem olyan, hogy valaki elsőre megfogjon, de ez a férfi határozottan közel járt a célhoz.
Néztem azt a jóképű arcot, a hegyes állat, szépen ívelt orrot, csókolni való ajkakat… Szemei földöntúli fényben égtek, szinte megbabonáztak, ahogy az enyémekbe fúrta őket. Behunytam a szemem és végleg átengedtem magam ölelésének. Testünk egy ütemre ringatódzott, mély levegőt véve erőteljes cédrusillat áramlott az orromba. Az ő illata?
Fejem a vállán nyugtattam, és a nyakához közel kerülve újra magamba szippantottam azt a heves, fás aromát. Igen, az övé, cédrus, és még kivehető volt egy csipetnyi vanília is.
Nyami.
Eufórikus állapotomból akkor szakadtam ki, mikor valaki megkocogtatta a vállam. A gyönyörű idegen elengedett, én, pedig morcosan fordultam hátra megnézni, hogy ki mer zavarni.
- Igen? – szemeim villámokat szórtak, aztán megláttam Lilyt, aki úgy tűnt, kissé megijedt tőlem.
- Csak szólni akartam, hogy mi eléggé kifújtunk, úgyhogy lemennénk a földszintre inni valami frissítőt – motyogta.
Rögtön megbántam, hogy az előbb úgy ráförmedtem.
- Jaj, ne haragudj – emeltem szám elé a kezem.
- Semmi baj – mosolyodott el – Akkor jössz?
- Igen, megyek én is mindjárt, csak várj egy kicsit, előbb még elköszönök, ha nem baj – feleltem.
Lily értetlenül nézett rám, fejével a hátam mögé bökött, mire megfordultam, hogy lássam, mit akar mutatni.
- Mi a…? – a férfi, akivel nemrég még összenőve táncoltam, mostanra szőrén-szálán eltűnt. Kétségbeesetten kutattam sötét alakja után, de minden bizonnyal elnyelte a tömeg. Bambán meredtem magam elé, míg Lily el nem kezdte köszörülni a torkát.
- Nincs itt senki – közölte széttárt karokkal, majd megfogta a csuklóm, és elkezdett maga után húzni – Na gyerünk.
- Az előbb még… - elhallgattam, mikor szemem sarkából arany villanást vettem észre. De mire odafordultam, már eltűnt, hiába pislogtam, nem jelent meg újra előttem. Végül beletörődve követtem türelmetlen barátnőm – Furcsa – motyogtam, de már csak magamnak.
Vajon ki lehetett ez a férfi?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése